hemHogy érzed magad?

Kérdezz online. Segítünk!

Kérdezd online szakembereinket és kapj gyors választ kérdéseidre.
Add meg felhasználóneved és jelszavad a belépéshez.

Próbáld ki az EAP Chat okostelefon alkalmazást is:

Alkoholizmus

Érintett vagyok-e? Az alkoholizmusra utaló tünetek


  • Többet iszik-e alkalmanként csalódást vagy veszekedést követően, illetve akkor, ha a főnöke nehéz perceket okozott önnek? 
  • A szokásosnál többet iszik-e olyankor, amikor gondban vagy feladathelyzetben van? 
  • Felfigyelte arra, hogy manapság már több töményet tud meginni, mint amikor elkezdte az ivást? 
  • Ébredt-e már úgy másnaposan, hogy nem emlékezett az előző este bizonyos történéseire, noha a barátai szerint nem is volt berúgva? 
  • Másokkal való közös italozás során próbált-e már titokban többet inni úgy, hogy a többiek ne tudjanak róla? 
  • Vannak-e olyan helyzetek és alkalmak, amelyekben kellemetlenül érzi magát, ha nem juthat alkoholhoz? 
  • Felfigyelt-e arra mostanában, hogy jobban siet az első itallal, mint régebben? 
  • Érez-e olykor egy kis bűntudatot az ivás miatt? 
  • Titokban ideges lesz-e, ha a családtagjai vagy a barátai az ön italozásáról beszélnek? 
  • Megszaporodtak-e mostanában az emlékezet-kihagyásai? 
  • Gyakran megesik-e hogy, folytatni szeretné az ivást, miután a barátai közölték, hogy nekik ennyi elég volt? 
  • Általában van-e oka annak, hogy keményen igyon? 
  • Józan állapotban gyakran sajnálja-e azt, amit ittasan tett vagy mondott? 
  • Váltott-e márkát vagy italtípust, illetve dolgozott-e ki tervet italozása csökkentése érdekében? 
  • Sűrűn előfordul-e, hogy megszegi az ivás abbahagyására vagy csökkentésére vonatkozó, önmagának tett ígéreteket? 
  • Próbálta-e valaha azzal csökkenteni az ivását, hogy munka- vagy lakóhelyet váltott? 
  • Megpróbálja-e kerülni a családtagjait vagy közeli barátait, amikor iszik? 
  • Megszaporodtak-e a pénzügyi és munkahelyi problémái? 
  • Egyre több ember bánik-e önnel méltánytalanul alapos ok nélkül? 
  • Keveset vagy rendszertelenül eszik-e olyankor, amikor iszik? 
  • Előfordult-e már, hogy reggel remegett a keze, de egy kevés ital segített ezt megszüntetni? 
  • Észrevette-e, hogy mostanában már nem tud annyit inni, mint régebben? 
  • Előfordult-e, hogy több napig folyamatosan részeg volt? 
  • Érez-e olykor súlyos depressziót, és tűnődik-e azon, hogy érdemes-e élni? 
  • Ivási időszakokat követően olykor látott vagy hallott-e nem létező dolgokat? 
  • Komolyabb italozást követően előfordult-e, hogy rettenetesen félt/megijedt?

 

Ha a fenti kérdések közül bármelyikre igenlő választ adott, akkor olyan tünetei vannak, amelyek alkoholizmusra utalhatnak. A több kérdésre adott igenlő válasz az alkoholizmus alábbi szakaszait jelzi:

1.-8. kérdés: Korai szakasz.
Ennek a szakasznak az átlagos időtartama 10-15 év. Kivételt azok az emberek jelentenek, akik szinte az első italuk elfogyasztásától problémaivók.
9-21. kérdés Középső szakasz. Ennek időtartama 2-5 év.
22-26. kérdés Az alkoholizmus végső szakaszának kezdete.

Érintett vagyok-e? Alkoholbeteggel való társfüggés

 

  • Aggódik-e amiatt, hogy valaki mennyit iszik?
  • Vannak-e anyagi problémái valaki iszákossága miatt?
  • Hazudik-e, hogy leplezze valaki más ivászatát?
  • Van-e egy olyan érzése, hogy ha az iszákos szeretné, felhagyna az ivással azért, hogy az ön kedvében járjon?
  • Gondolja-e azt, hogy az iszákos viselkedésének a társasága az oka?
  • Gyakran felborulnak tervek, vagy eltolódnak étkezések az iszákos miatt?
  • Fenyegetőzik-e, például így: "Ha nem hagyod abba az ivászatot, elhagylak!"?
  • Megpróbálja-e titokban szimatolni az italozó leheletét?
  • Fél-e felzaklatni valakit, attól félve, hogy ez kivált nála egy ivászati ciklust?
  • Volt-e már megbántva vagy zavarban egy iszákos viselkedése miatt?
  • Tönkremennek-e a nyaralások és összejövetelek az ivászat következtében?
  • Gondolt-e már arra, hogy a tettlegességtől való félelmében a rendőrséghez fordul?
  • Kutat-e elrejtett alkohol után?
  • Ült-e valaha olyan autóban, melyet egy ittas személy vezetett?
  • Visszautasított-e már társasági meghívást szorongás vagy félelem miatt?
  • Hibásnak érzi-e magát azért, mert képtelen valakinek az ivászatát kontrolálni?
  • Gondolja-e, hogy ha az iszákos felhagyna az ivással, egyéb problémái megoldódnának?
  • Volt-e úgy, hogy fenyegetőzött azzal, hogy kárt tesz magában, azért, hogy ezzel ijessze meg az iszákost?
  • Többnyire mérgesnek, összezavarodottnak, vagy lehangoltnak érzi-e magát?
  • Van-e olyan érzése, hogy senki sincs, aki megértené a problémáit?

 

Amennyiben bármelyik kérdésre igennel válaszolt terápiás programunk segítséget jelenthet az Ön számára.

Az alkoholista életjátszma

Hibák melyeket elkövetünk

Eric Berne, svájci pszichiáter írt először nagyon kifejezően az úgynevezett alkoholista játszmáról könyvében, melynek címe: Emberi játszmák (Games people play). Elmélete szerint mindannyian játszunk bizonyos játszmákat a társas érintkezéseink folyamán; ezek között vannak jók, de sokszor nagyon rosszak is. Számos játszmát a lelkileg zavart emberek játszanak a legintenzívebben. Berne szerint az alkoholista játszma teljes pompájában öt személyes, bár a szerepek annyira összesűrűsödhetnek, hogy kétszemélyes játszmaként kezdődhet és fejeződhet be. 

Ebben a játszmában természetesen az "Alkoholista" a főszereplő. 

Az "Üldöző" a fő mellékszereplő, amelyet típusosan az ellenkező nem képviselője, rendszerint a házastárs játszik. 

A "Megmentő" szerepet az vállalja fel, aki újból és újból bizalmat szavaz a betegnek, segít és azt reméli, hogy ettől abbahagyja az ivást. Sokan válhatnak "megmentővé". Az orvos, a pap, egy jószándékú ismerős, vagy akár a házastárs is. Ez az a szerep illetve csapda, amibe jószándékból és valódi segíteni akarásból ugyan, de számos keresztény ember is beleesik. 

A "Balek" az a szereplő, aki hagyja magát átverni és segíti az alkoholistát. Elhiszi minden hazugságát, fogadkozását és pénzt ad neki. Nem az italra adja, közben pedig tudja, hogy mégis arra fog elmenni a pénz. Ennek ellenére újból és újból bizalmat szavaz neki. Leggyakrabban az alkoholbeteg anyja játssza ezt a szerepet. Pénzt ad, és együttérez az alkoholistával a felesége miatt, aki nem érti meg. Az alkoholista pénzigényét valamilyen tervvel magyarázza, és mindketten úgy tesznek, mintha hinnének benne. 

Az "Összekötő" az alkoholista számára a legjelentősebb személy a játszmában. Ő az utánpótlás közvetlen forrása (kocsmáros, italbolti eladó, csapos stb.). 

Elgondolkodtató, hogy egy személy, akár mind a négy szerepet is játszhatja egyszerre: 

"A feleség az "Alkoholista" kezdeti szakaszán játszhatja mindhárom mellékszerepet: éjfélkor, amikor levetkőzteti a férjét, kávét készít neki, és eltűri, hogy megverje, ő a Balek; reggel, amikor korholja gyalázatos életmódjáért, ő az Üldöző; este pedig a Megmentő, aki igyekszik rávenni, hogy változzék meg." 

Rosszabb estben még összekötő is lehet, amikor úgy akarja kontrollálni az alkoholfogyasztást, hogy ő viszi haza az általa szükségesnek, vagy megengedhetőnek vélt alkoholmennyiséget. 

Amíg a szereplők játsszák a szerepeket, addig az alkoholista nyugodtan ihat. A játszma csak akkor szűnik meg, ha az alkoholista egyedül marad, ez pedig csak akkor történik meg, ha a többi szereplő eltűnik a játékból, vagyis kilép a szerepéből. Ez azért nehéz sokszor, mert a társfüggő családtag is megszokott bizonyos szerepeket, amikhez egy idő után már ragaszkodik. Íme egy példa: 

"Egyszer csak belépünk a játékba, anélkül, hogy észrevennénk. Aztán egyre következetesebben játszunk, és csodálkozunk, hogy ahelyett, hogy javulna, egyre romlik a helyzet. Ugyanakkor a legtöbb hozzátartozónak, anélkül, hogy tudatában lenne, vagy beismerné, szüksége van erre a játékra. Önmagán is megfigyelheti ezt: érzi, hogy ura a helyzetnek, hogy összefogja a családot egy alkoholista férj ellenére is, és ez hízeleg a hiúságának. Valójában zavarná, ha a beteg meggyógyulna." 

Nem könnyű kilépni a játékból, de szükség van rá, mert különben egyre közelebbi lesz az elkerülhetetlen tragédia. A következőkben a helytelen és a helyes hozzáállásokat tekinteném át részletesen, mindehhez pedig segítségül hívnám azokat a bibliai kijelentéseket, melyek az emberek egymás közti viszonyáról szólnak. 

Alkoholbeteg a családban

Helytelen hozzáállások 

Rosszul cseng ez a fejezetcím, de azt próbálja meg kifejezni, hogy sokszor rosszul állunk hozzá a szenvedélybeteghez. A hibás, és ezért a rossz állapotot sokszor csupán konzerváló magatartás általában nagyrészt abból fakad, hogy az alkoholizmust nem tekintjük betegségnek. Ha betegségként kezeljük, akkor meg kell látnunk, hogy a másik nem tud gyógyulni magától, segítségre van szüksége. Olyan ez, mint egy rákos betegség. Önerőből képtelen gyógyulni a beteg, de mi sem tudjuk meggyógyítani őt, bármennyire is szeretnénk. Orvosi beavatkozásra, valódi segítségre van szükség és ezt mi családtagok nem tudjuk megadni. Ennek felismerése és beismerése az első és legfontosabb dolog. Nem tudjuk leszoktatni társunkat, szülőnket, vagy barátunkat az ivásról, bármit is teszünk. Ami viszont igaz, hogy tudunk segíteni abban, hogy beismerje hozzátartozónk a betegségét és segítséget kérjen. Ehhez elengedhetetlen, hogy mi is önvizsgálatot tartsunk és szembesüljünk a hibáinkkal, betegségünkkel, mert nekünk is gyógyulnunk kell, hogy segíthessünk. (Ehhez pedig nekünk is segítségre van szükségünk.) 

Ha nem ismerjük el betegségnek az alkoholizmust, és nem szembesülünk saját hibáinkkal, akkor a következő csapdákba eshetünk: 

1. Az "Üldöző" szerep felvétele 

Mindig ebbe a szerepbe kényszerülünk, ha a másikkal veszekszünk, ellenőrizzük, számon kérjük rajta hibáit, fenyegetőzünk, bezárjuk az ajtót, eldugjuk, vagy kiöntjük az italát és még lehetne folytatni a sort. Nézzük meg a konkrét eseteket és azt, hogy miért nem segít ez a fajta hozzáállás: 

Veszekedés, megfigyelés, számonkérés 

Egy alkoholista hozzátartozójának gondolkodásában előbb−utóbb komoly szerepet kap az alkohol. Valóban nagyon fárasztó egy alkoholbeteg minden lépését figyelni. Nyomozni utána, a leheletét szaglászni. Ezután adja magát a szituáció: "láttalak megint, hogy a kocsmában voltál... már megint ittál... hol voltál ilyen sokáig? ...hiába hazudsz, úgyis tudom, hogy mi az igazság... tönkreteszel engem és a gyerekeket is..." 

A probléma ilyenkor az, hogy arról akarjuk meggyőzni, mondjon le az italról, de ezt úgy akarjuk elérni, mintha egy gyermeket nevelnénk. Kifejezően ír erről könyvében Hans Klein, aki egy családtagnak ad tanácsot: 

"Nevelni gyermekeket szoktunk. Amíg így viselkedik, úgy kezeli, mint egy gyermeket. És mivel ő is gyermekként viselkedik, nem tudja abbahagyni az ivást, megmakacsolja magát, és csak azért is az ellenkezőjét csinálja. Az alkoholfüggő csak akkor hagy fel az ivással, ha megérti, hogy felelősséget kell vállalnia saját magáért és a tetteiért. Ez viszont azt feltételezi, hogy felnőttnek érezze magát. Erre pedig csak akkor lesz képes, ha ön többé nem kezeli gyermekként." 

A másik következmény az, hogy a kioktató magatartás mindig sértő egy ember számára. Az alkoholbetegre is érvényes ugyanez. Ha rajtunk kérnek számon valamit, akkor velünk is gyakran előfordul az, hogy tagadunk, vagy tompítjuk a problémákat. A szenvedélybetegnek egyrészt fáj ez, mert érzi, hogy igazunk van, fáj neki ez a helyzet, másrészt rosszul esik neki a számonkérő, kioktató stílus és visszavág. Közben bűntudata azért is van, mert érzi, hogy környezete nincs vele megelégedve. Szeretne ő szabadulni, de nem tud és ezért elbátortalanodik, végül pedig arra a következtetésre jut, hogy minden értelmetlen, hiszen folyamatosan visszautasítják. Kétségbeesésében megint iszik és bezárul az ördögi kör, melyben a beteg egyre inkább az ital "segítségéhez" kényszerül, a családtag pedig teljesen kimerül és idegileg kikészül. A helyzet odáig is fokozódhat, hogy haza sem mer menni már józanon, mert nem akar szembenézni egy újabb konfliktussal. 

A veszekedés azért sem használ, mert ezt egy idő után az alkoholfüggő ürügyként fogja felhasználni az újbóli ivásra. Ahogy már írtam is, egy idő után már a beteget is zavarja alkoholfogyasztásának mennyisége. Szégyelli ezt és titkolni is szeretné, közben pedig haragszik magára, hogy nem tud felhagyni az ivással. Ilyenkor sokkal feszültebb, a veszekedések hamarabb kirobbannak, pláne akkor, ha családtag alkalmat is szolgáltat erre. Ha talál valakit, akivel veszekedhet, hamarosan az lesz a meggyőződése, hogy a másik a hibás az állapotáért. Ha pedig már nem ő a hibás, akkor nyugodtan ihat tovább, nincs már szüksége arra, hogy változtasson. Ő az áldozat és elmerülhet az önsajnálatban. Ezt a magatartást hívják a vétek kivetítésének, mert ezt tulajdonképpen nem más, mint az ital miatti bűntudat kivetítése a másik személyre. 

Az ital kiöntése, az üveg vonalkázása, eldugott alkohol megkeresése és elkobzása 

Az eddig leírtak fényében ez a magatartás sem helyes, mert gyerekként kezelik ekkor is a beteget. Az ilyen magatartás egy olyan játékot fog eredményezni, amelyben mindkét fél azt hiszi, hogy feltétlenül győznie kell. Ha kiöntik az italát rendkívül dühös lesz. Ennek elsődleges oka az, amiről szó volt a beteg és az alkohol című fejezetben: semmi sem fontosabb számára az alkoholnál, mert az alkohol "gyógyszer" a számára. Képtelen az alkohol nélkül élni, és a tudat, hogy nem ihat, kétségbe ejti. Aki elveszi tőle az utolsó barátot, az alkoholt, az ellenségévé válik. Ezért lesz ilyenkor erőszakos. Elvonni tőle az italt olyan, mint elvenni egy beteg ember gyógyszereit. Ha az alkoholforrást illetve utánpótlását veszélyeztetjük (ellenőrizzük vonalkázással, megkeressük és eldugjuk az alkoholt), akkor ugyanerre a reakcióra kell számítanunk, és ez semmit sem segít az alkoholbetegnek, a családtagok energiáját azonban teljesen fel fogja emészteni. 

Következmények nélküli kijelentések, fenyegetések

Ez a magatartás a következőképpen jellemezhető: a beteg házastársa elmondja az alkoholbetegnek, hogy a fennálló helyzet nem tartható tovább és lépéseket fog tenni a kimozdulás felé. Erre néhány napig, vagy egy bizonyos időszakra felhagy az ivással, amíg nem tapasztalja azt, hogy megnyugodtak a kedélyek. Ha megszűntek a zavaró körülmények, újból inni kezd. Amíg nem iszik, azt a hamis reményt ápolja magában a hozzátartozó, hogy tud rajta segíteni. Mivel az ivás vágya erős benne, és nincsenek komoly következményei annak, hogy iszik, tovább folytatja a játékot. Ez a magatartás tulajdonképpen átmenet az üldöző és a megmentő szerepek között és sajnos a balek vonásai is felfedezhetőek benne. 

Folyamatosan, egyedül tűrni a nehézségeket, megpróbáltatásokat, halmozni a belső feszültséget, majd hirtelen kilépni egy kapcsolatból

Nagyon sokan nem ismerik fel, hogy változtatniuk kell magatartásukon, és mivel nem teszik meg, az alkoholistával való folyamatos együttélés során egyre kimerültebbnek érzik magukat. A helyzet valóban egyre elviselhetetlenebb, az alkoholizmust így nem lehet legyőzni. A legtöbben ilyenkor annyira feldühödnek amiatt, hogy képtelenek segíteni társukon, vagy megváltoztatni őket, hogy a szakítás, vagy válás mellett döntenek. A beteg ettől annyira kétségbe eshet, hogy megpróbálja halálra inni magát. Nem helyes hagyni, hogy ezek a feszültségek uralják az egész család életét, nem helyes, ha nem ismerik fel, hogy miben kell változni és változtatni és nem helyes, ha mindenben és mindig a másikat teszik meg bűnbakká. Ennek a magatartásnak mindenki kárát fogja látni. 

2. A "Megmentő" szerep felvétele 

A megmentő szerepkörbe talán ritkábban kényszerülnek bele a családtagok, mint az üldözőébe, de ugyanolyan probléma, mivel sajnos ez sem segíti a gyógyulási folyamat elindulását az alkoholbetegnél. Lényege, hogy a családtag, vagy mások (orvos, lelkész, keresztény ismerős, jóbarát) azt gondolja, képes lehet arra, hogy elsegítse az alkoholbeteget a gyógyuláshoz. Ehhez mindent megtesz és közben nem veszi észre, hogy a beteg sajnos semmit sem változtat magatartásán. Újból és újból bizalmat szavaz és ettől várja a változást. A beteg hagyja, illetve eltűri, hogy a másik megmentse, de nem tesz erőfeszítéseket, csupán látszólag. Kellemes ez az állapot neki, mert mindig talál valakit, akinek kiöntheti a szívét, aki hordozza a problémáit, ő pedig marad, ahol volt. Nem szembesül állapotával, pedig ez lenne a legfontosabb. E nélkül nem lesz betegségtudata, és nem alakulhat ki a gyógyulni vágyás sem. Gyakran probléma, hogy valódi segítség lehetne egy-egy dolog, vagy hozzáállás, de mivel egy személy gyakran más szerepeket is felvesz, nem lehet valódi a segítség, mert nem hiteles. Megnyilvánulási formái a következők: 

Mindig rendelkezésére állni, ha baj van 

Az alkoholbeteg gyakran szembesül helyzetekkel, problémákkal, amiket sokkal mélyebben él meg, mint az átlag emberek. Nem az a baj, ha segítünk ilyenkor, hanem az, ha ezt úgy tesszük, hogy nem vesszük észre, valójában nem segítség a számára. Még akkor is lehet probléma ez, ha már letette valaki az italt, de közben másik személytől függ, és ha nem áll rendelkezésre az illető, akkor kétségbe esik. A legfontosabb az, hogy tanulja meg kezelni az alkoholbeteg az élet nehézségeit, azokat a stresszhelyzeteket, amikkel naponként szembesül. Ehhez van szükség orvosi segítségre. Mi nem tudjuk megmenteni, nem tudjuk befolyásolni. Nagy probléma lehet ilyenkor az, hogy észre sem vesszük, és már csapdában vagyunk. Az alkoholbeteg kötélen rángat minket. Az életünket az ő gondolkodása, problémái, alkoholhoz való viszonya határozzák meg. A saját feladatunk, munkánk, kapcsolataink mind-mind kárát látják ennek a felesleges áldozatnak. 

Kifizetni a másik banki, vagy kocsmai adósságait, beszólni helyette a munkahelyére, hogy nem érzi jól magát és nem megy be dolgozni, hazudni, hogy nincs otthon, ha épp akkor keresik telefonon, amikor nincs beszámítható állapotban

Rendszerint a házastárs kényszerül bele ebbe a szerepkörbe. Ezek mind-mind olyan reakciók, amelyek látszólag őt mentik ki a nehezebb élethelyzetekből, a valóságban azonban, csak arra jó ez a magatartás, hogy a beteg nyugodtan igyon tovább. Nincs semmi negatív következménye alkoholizálásának, hisz mindig ott van a megmentő, így nem neki kell szembesülnie a következmények- kel, hanem a megmentő szerepet játszó személynek. Ahhoz, hogy beismerje betegségét, és igényelni tudja a gyógyulást szüksége van arra, hogy szembesüljön a betegsége következményeivel. Ha ez nem történik meg, a folyamat folytatódik és a már említett ördögi kör itt is bezárul. A valóságban sokszor nem is annyira a beteg féltése, mint inkább az motivál bennünket, hogy mi lesz akkor, ha más is megtudja a valóságot. A szégyen, a takargatás, a bagatellizálás mások előtt nem jó reakciók. Fölösleges így tenni, mert szinte biztos, hogy a szomszédok, a családtagok, a munkahelyi kollégák, már régen észrevették a beteg állapotát, és segítenének, ha hagynánk; a másik veszélye pedig az, hogy a betegnek sokkal nehezebb beismernie betegségét, ha a családja ezt szégyelli. Gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy ő ezt megtegye. Ha nincs változás, akkor az alkoholista iszik és szenved, a megmentő segít és szenved, és mind a ketten egyre betegebbek lesznek. 

Babusgatás, a másik kiszolgálása 

A beteghez való hozzáállásban nagyon fontos, hogy nem szabad arra építeni, hogy ha a kedvében járás, vagy a babusgatás segíthet neki a változásban. Fontos kitartani a másik mellet a nehézségekben és éreztetni vele a szeretet, de nem lehet elvárni, hogy attól változzon meg, hogy társa mindent megtesz érte, mert erre úgyis képtelen. Ahogy már többször is szó volt erről, betegségről van szó, ami kezelést igényel. Nagyon nehéz elengedni a beteget és e mögött az érzés mögött leggyakrabban a félelem és a szégyen lapul. Félünk, hogy mi történik vele és ahová csak lehet, vele megyünk, kiszolgáljuk, kísérgetjük. Megtörtént eset például, hogy valaki naponként bement az egyik rokona munkahelyére, mert tudta, hogy iszik napközben és félt attól, hogy mi lesz, ha ittasan ül a volán mögé. A beteget nagyon zavarta, mert mindenki látta, hogy érte mennek, tudták is, hogy miért történt mindez, és érthető módon nagyon sértette önérzetét, önbecsülését. 

Szerepek átvállalása 

Nem feltétlen megmentő magatartás, hanem az élet hozta helyzet, hogy a családtagok egy idő után kénytelenek átvállalni bizonyos szerepeket a másiktól, mivel az nem végzi el azt, ami természetes lenne. Ilyen például a gyermekneve-lés terhe, mely nagyon megterhelő, ha egy embernek kell elvégeznie a másik segítsége nélkül. Nagy hiba, ha ilyenkor nem kérünk segítséget, mert szinte biztos, hogy ebben az állapotban megmaradva csak tovább sérül a család. A teljesség igénye nélkül felsorolnék pár jellegzetes hibát: 

  • Nincs idő a gyermekekre, és nem kapnak elég figyelmet, pedig az amúgy is feszült helyzetek (nyílt viták) miatt számos negatív érzéssel küszködnek. 
  • A sok-sok frusztráció a gyermekeken csattan, akik nem értik, hogy miért olyan türelmetlen velük az, akit szeretnek. 
  • Előfordul, hogy az elkeseredett családtag a gyerekeknek panaszkodik társáról, bizalmasuknak teszi meg őket. A gyerekek megterhelődnek a gondokkal, csalódásokkal és konfliktusok indulnak el bennük. Úgy érzik, hogy valamelyik szülő pártjára kell állniuk. (Olyan esetről is hallottam, amikor nagyobb fiúk megverték saját apjukat, amikor ittas állapotban veszekedett otthon édesanyjukkal.) 

Másik probléma, hogy a feleségek kényszerülnek férjek feladatait ellátni (az előzőeken kívül például még több pénz keresése a rosszul működő család túléléséhez, otthoni teendők, ügyintézések, melyek eddig a férj feladatai voltak), és fordítva is igaz ez, férjek is belekényszerülnek női szerepekbe (házimunkák, bevásárlás, gyermeknevelés fokozott felvállalása a munka mellett). Hibát követünk el, ha hagyjuk magunkat belekényszeríteni ezekbe a szerepekbe, mert képtelenek vagyunk egyszerre ennyi feladatot ellátni. Hiba, ha szégyenkezünk, takargatjuk a nyilvánvaló problémát és nem kérünk segítséget a családtagoktól, barátoktól, gyülekezeti tagoktól, az önsegító-, vagy családsegítő szervezetek valamelyikétől. 

Az alkoholbeteggel együtt inni 

Ez talán az egyik legszomorúbb formája a megmentő hozzáállásnak. Vannak hozzátartozók, akik ugyancsak isznak, azt remélve, hogy ettől férjük (vagy feleségük, bár ez a magatartás inkább a feleségekre jellemző) kevesebbet fog inni. Ez is hiábavaló áldozat, ráadásul komoly kockázattal is jár. 

3. A "Balek" szerep felvétele 

Legegyszerűbben kifejezve akkor kényszerülünk ebbe a szerepbe, ha hagyjuk magunkat vezettetni a betegtől, miközben mi magunk is tudjuk, hogy "átverés" történik. Mégsem ülünk le vele megbeszélni a problémát, esetleg együtt keresni a megoldást; nem utasítjuk el kérését, hanem hagyjuk, hogy tovább folytatódjon az életjátszma. Legtipikusabb formája: 

Pénzt adni akkor, amikor tudjuk, hogy alkoholra költi 

Gyakran az édesanyák követik el ezt a hibát. Ragaszkodnak gyermekükhöz és sokszor majomszeretettel szeretik őket. Azonosulnak vágyaikkal, gondolataikkal és észre sem veszik, hogy abban szolgálják ki a másikat, ami már a kárára van. Nemrég egy családi csoporton (Al-anon) egy édesanya mesélte el, hogy a fia rendszeresen kér tőle pénzt élelemre, ő pedig ad, mert a fiú valóban olyan sovány, hogy megszánja. Közben nagyon jól tudja, hogy a fia alkoholt fog venni belőle, de nem tud nem adni. Nem ennyire átlátszó módon, de a hozzátartozók is beleesnek ebbe csapdába. Pénzt adnak, hogy megkönnyebbüljenek végre, hogy oldódjon a feszültség, és inkább elfogadják a hazugságot. 

Eltűrni a másiktól a durvaságot, a folyamatos megaláztatásokat 

Meddig mehet el egy keresztény ember az áldozatvállalásban? Nem keresztényi dolog-e tűrni és kitartani a másik mellett, még akkor is, ha bántalmaz és megaláz minket? A válasz határozott nem! Az alkoholizmus betegség, és aki úgy akar ezzel együtt élni, hogy nem változtat magatartásán, az lehetetlent kísérel meg. Ez nem segít az alkoholbetegnek sem, mert így nem fog szembesülni a betegsége következményeivel. Ráadásul nem csak ő látja kárát, hanem a család többi tagja is. (Leginkább a gyerekek.) Feléjük is felelősséggel tartozunk és a sérülés veszélye egy agresszív alkoholistával való együttélés esetén nagyon nagy. 

Önvád, a bűnbak szerepének felvállalása 

Erről is elgondolkodtatóan ír könyvében Allison Burr: 

"...(az alkoholbeteg hozzátartozónk) egyszer azt mondja, hogy túlzunk, hogy össze-vissza beszélünk, hiszen ő mindig tudja hol a határ - és egyébként is, ő nem iszik olyan sokat. A következő pillanatban meg azt állítja, hogy mi vagyunk az oka, amiért ő részegeskedik, mert csak így tudja elviselni, hogy állandóan veszekedünk vele. Lassan elhisszük, hogy minekünk kellene pszichiáterhez fordulnunk, mert mi vagyunk bolondok. És tényleg annak is érezzük magunkat." 

Tudatosítani kell, hogy nem családtagjai miatt iszik az alkoholista, hanem azért, mert beteg. Az elhárító mechanizmusaiból fakadó viselkedését nem szabad felvenni. Persze ez egyáltalán nem egyszerű, mert valóban könnyű összezavarodni a különböző szerepek felvétele miatt is. A veszekedések, üldözések, megmentő magatartásformák, a szidalmak és vádak tűrése mind-mind idetartozik, és még hosszan lehetne folytatni a sort. 

4. Az "Összekötő" szerep felvétele 

Ez a szerep, illetve hibás hozzáállás röviden összegezhető. Mindig beleesünk, ha azt gondoljuk, hogy majd mi kontrolláljuk az alkoholbeteg italfogyasztását és megvesszük, majd odaadjuk neki az általunk még megengedhetőnek tartott italmennyiséget. Nem lehet szabályozni a beteg alkoholfogyasztását, hisz a betegsége része, hogy nem tud kontrollt tartani. Ő sem tudja és a családtagoknak sem fog sikerülni, éppen ezért ez a szerepfelvétel is kerülendő. 

Kilépés az alkoholista életjátszmából, Tehetünk-e valamit a másikért? 

A tehetetlenség beismerése 

Nem könnyű megtenni ezt a lépést. Sőt, talán ez a legnehezebb, de a gyógyulás elindulásában a legfontosabb lépés is! A hétköznapokon is ezt ismerjük be utoljára. Amíg nem adjuk fel a másik megváltoztatására irányuló törekvéseinket, szükségszerűen szenvedni fogunk. 

"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy szembe merjünk nézni az alkoholizmus igazi természetével és elismerjük , hogy kudarcot vallottunk: nem sikerült megváltoztatnunk [a másikat], nem sikerült jobb belátásra bírnunk őt. Ha el tudjuk fogadni azt, ami oly régóta nyilvánvaló - hogy a békés és harmonikus időszakok, csak ideiglenes enyhülést hoznak az egyre feszültebbé váló családi életben -, akkor eljött az ideje annak, hogy megismerjük, miként tudnánk mi magunk javítani a helyzetünkön, nem a párunktól (családtagunktól), hanem magunktól várva a változást." (Burr Alison: Alkoholista a családban/ 53.o.) 

Könnyebb minden, a családban fennálló problémáért a szenvedélybeteget hibáztatni, de ha időt szánunk az elcsendesedésre és gondolkodásra, akkor be kell látnunk, hogy követünk el mi is hibákat. 

Az első lépés a saját betegségünk, illetve érintettségünk belátása. Ha a gyógyulási folyamat beindul, ha felszabadulunk a másiktól való beteg függéstől, akkor boldogok és megelégedettek lehetünk a nehéz körülmények ellenére is. (Még akkor is, ha a másik nem akarja beismerni betegségét, és nem akar gyógyulni sem.) 

Hans Klein szerint meglepő módon a hozzátartozó részéről éppen azon a ponton lép fel a legnagyobb ellenállás, amikor kiderül, neki kell változtatnia viselkedésén és kijelenti, hogy ő nem ivott, nem neki kell változnia. A beszélgetések során gyakran kiderül, hogy a hozzátartozó iszonyúan szenved, és ragaszkodik ahhoz, hogy az alkoholista tegyen valamit, vagy másvalaki bírja rá erre, de a saját magatartásán nem hajlandó változtatni. Bármi is ennek az oka: minden hozzátartozónak meg kell értenie, hogy amíg ő maga nem hajlandó a változásra, minden marad a régiben. Persze lehet, hogy az alkoholbeteg a családtagtól függetlenül évek múltán le akar mondani az italról és sikerül is neki, csak így sokkal nehezebb. 

Mást megváltoztatni nem tudunk, saját magatartásunk megváltozása azonban komoly hatással lehet családtagunkra. 

A betegség megértése 

Nagyon fontos tájékozódnunk az alkoholbetegségről, mert így fogjuk tudni sokkal jobban megérteni társunkat, családtagunkat. Így fogjuk tudni átlátni azokat a pszichikai és fizikai hatásokat, melyeket a betegség eredményez. Fontos például megértenünk a beteg énvédő mechanizmusait és azt a tényt, hogy minden látszat ellenére ő is szenved és valószínűleg komoly bűntudattal küszködik. Egy református lelkész nyilatkozta a következőket: 

"Egy alkoholista sokkal komolyabb lelkiismereti válságokon megy át, mint egy nem alkoholista. Sokkal fokozotabb önvád, önmarcangolás jellemzi. Mindent lát - vagy többnyire mindent -, hogy mit követett el. Az esetek többségében az van, hogy annyira rossz már a lelkiismerete, hogy rátölt. Mert nem tud megszabadulni ettől. Én problémásnak tartom, ha csak a lelkiismeret működik az emberben, de kegyelem nélkül. Tehát vájkál magában, bűntudata van, anélkül, hogy a kegyelem rávetülne; és a lelkiismereten a bűntudaton úgy zongorázik az ördög, ahogy akar." (Szűcs Teri: Mi az, hogy csodálatos? - 89.o.) 

A legrosszabb amit tehetünk, ha nem teszünk semmit. Sokan szenvednek és elmennek a betegség mellett, mert nem mernek lépni. Valóban hatásosan akkor tudunk segíteni, ha tudjuk, hogy mi zajlik a betegben, ha látjuk és megértjük, nem pedig elítéljük állapota miatt. Aki alkoholistával él együtt, biztosan hallott már tőle olyan szavakat, melyben magát vádolta: "Rongy ember vagyok... nem érdemeltek meg... Ne haragudj, hogy annyit bántalak..." Ezeket a szavakat általában nem tudjuk komolyan venni, mert a következő percben már sokszor kötekedő és agresszív, pedig az ilyen megnyilvánulásai betekintést engednek a benne dúló harcokba. 

Megbocsátás 

A megbocsátás nagyon fontos lépés az alkoholbeteg felé. Jogosan merül fel a kérdés: hogyan lehet szeretni valakit, aki (látszólag) nem tud szeretni és olyan méltatlan a szeretetre, mint az alkoholista? Önerőből sehogy, segítségre van szükségünk. 

Jó hír, hogy a szeretet és a megbocsátás is tanulható, ha elismerjük, hogy tanításra szorulunk, és olyan távlatok állnak előttünk, melyekre méltán vágyakozhatunk. 

"Tudnunk kel, hogy szeretni mindenekelőtt nemcsak érzelmet jelent, hanem cselekvést is. Hogy valakit szerethessünk, mindenekelőtt akarnunk kell szeretni. A szeretet tehát nem csak úgy magától megy, hanem döntés eredménye. Önmagunk határozunk a szeretet ellen, vagy mellette." (Hunt, Jim és Cyndy, Hill, Robert Allen: Együtt győzni - Lelkigondozói tanácsok egy alkoholista hívő házastársa számára/35-36.o. ) 

Tudnunk kell azonban azt is, hogy a szeretet és a megbocsátás lehetnek rosszul értelmezett fogalmak is, melyek miatt egész családok mennek tönkre. A megbocsátás nem jelenti azt, hogy újból és újból kiszolgáljuk a másikat, miközben saját, esetleg gyermekünk, vagy gyermekeink élete teljesen tönkremegy. Felelősek vagyunk önmagunkért, egyéb hozzátartozóinkért is. Hogyan milyen módon nyilvánulhat meg az igazi szeretet a beteg családtag felé? 

Szeretetteljes szembesítés 

Az üldöző magatartás helyett nagy segítség lehet. Ha a szenvedélybeteg viselkedését újra és újra bíráljuk és megkérdőjelezzük személyiségét, akkor csak a bűntudatát növeljük, ahelyett, hogy pozitív önérzetet alakítanánk ki benne. Az alkoholbetegség egyik szomorú következménye, hogy a beteg nem akar szóbaállni saját függőségével. Ha beismertetni akartuk, ha számonkértük betegségéért, ha üldöztük, nem segített semmit. Nem kerülhetjük meg viszont a problémát. Nem tehetjük azt, hogy a szeretet nevében tűrünk és tűrünk, közben pedig mindenki tönkremegy a családban. A szeretet nem hallgatja el a rosszat, hanem segíti a szembesülést. A szembesítés mindig fájdalmas annak, akit szembesíteni kell, éppen ezért szeretettel kell tennünk. Ha az vezérel bennünket, hogy a másik érdekében tesszük, akkor keresni fogjuk, hogy a legmegfelelőbben tudjuk átadni az igazságot. Tudtára kell adnunk, hogy zavar bennünket az, hogy iszik; hogy nagyon nehéz ilyenkor vele egy fedél alatt lenni, a viselkedése megváltozik és a család többi tagjára is rossz hatással van, sok pénzt elkölt, aminek lenne helye. Tudatnunk kell vele azt is, hogy szükségünk van rá, de nem alkoholos, hanem józan állapotban. 

Nem fogadni el a hazugságokat 

Tény, hogy az alkoholbetegség velejárója a mellébeszélés, kimagyarázás, félrevezetés, vagy nyílt hazugság. A beteg függősége előrehaladtával egyre mesteribb fokon merül bele ebbe a sajnálatos viselkedési módba. Amikor észrevesszük, hogy az illető félre akar vezetni, vagy be akar csapni, akkor fontos, hogy szakítsuk félbe a beszélgetést, és mondjuk meg neki: tisztában vagyunk azzal, hogy nem mond igazat, és félre akar vezetni. Ha ezután viszont az igazat mondja, hallgassuk meg. Engedjük meg, hogy nyíltan kifejezze érzéseit, gondolatait. 

Pozitív énkép elősegítése 

Ha viselkedését újra és újra bíráljuk, és megkérdőjelezzük személyiségét, akkor csak a már amúgy is meglévő bűntudatát növeljük, ahelyett, hogy pozitív önérzetet építenénk ki benne. Igényeljük vele a beszélgetést, a közös családi dolgokat osszuk meg vele, kérdezzük meg, hogy van, mi bántja. Ha valamit el akar mondani, akkor hallgassuk végig, még akkor is, ha tudjuk, mit fog mondani. Ha fogadkozik, hogy holnaptól nem iszik, ne szóljuk le durván, hanem mondjuk el szeretettel: elhisszük, hogy komolyan gondolja azt, hogy holnaptól nem fog inni, de nem tud megállni, mert beteg, és a legutóbb is megígérte ugyanezt, eredmény nélkül. Ne hibáztassuk érte, hanem mondjuk meg, hogy ez is a betegségéhez tartozik. Tudjuk, hogy szeretne, de nem tud nem inni. 

Fontos, hogy észrevegyük és értékeljük az életében megnyilvánuló jó dolgokat is. Ha csak lenézést, szidalmat és egyéb negatív dolgokat tapasztal, még inkább meg fog keseredni.

Ha pedig bármilyen lépést tesz a gyógyulása érdekében, igyekezzünk bátorítani, segíteni. 

Emlékezni régi énjére (nem azonosítani betegségével) 

Könnyen beleesünk abba a hibába, hogy azonosítjuk az alkoholistát tetteivel, illetve a betegségével. Tudnunk kell, hogy amit megbélyegzünk, az általában az a viselkedésmód, amely nekünk nem tetszik, s ahelyett, hogy a pozitívumokat keresnénk, már csak a hibáit látjuk és azt, hogy nekünk milyen rossz az adott helyzet. Fontos, hogy visszaemlékezzünk jó tulajdonságaira, amiért megszerettük őt, vagy amiért szeretjük, mint családtagjai. Azok még mindig ott vannak, csak italozó magatartása eltakarja őket, és ha tovább mélyül betegsége, el is vesztheti azokat. Gyakran előforduló szomorú hiba családtagoknál, hogy állandóan panaszkodnak hozzátartozóikra, társukra, már egy jó szavuk sincs, és magukat mártírként, vagy hősökként tüntetik fel, akik a másik gonosz viselkedése ellenére kitartanak mellette; ezzel még több ellenséget szereznek a betegnek, ha pedig ezt a függő füle hallatára teszik, akkor nagyon megsértik önérzetét és mélyítik a bűntudatát. 

Elengedés 

Lehetséges, hogy a segítő hozzáállásunk ellenére sem változik az otthoni helyzet. Az alkoholbeteg szembesülését saját betegségével az a tudat is hátráltathatja, hogy mindig számíthat hozzátartozóira, akik átvállalják a feladatait, elsimítják a zűrös ügyeit, kifizetik az adósságait, titkolják a betegségét és megvédik őt a külvilág megvetésétől. Sokan ellenkeznek azzal a megközelítéssel (talán legtöbben a keresztények közül), hogy az alkoholbeteget el kell engedni, magára kell hagyni ahhoz, hogy szembesüljön azzal, mit is tesz vele a betegsége. A szeretet jegyében azonban meg kell ezt tennünk. Ha az alkoholbeteg betegségének következményeit mindig mi hordozzuk, akkor egy egyszerű példával élve úgy teszünk, mintha egy rákos beteg betegségének tüneteit mi akarnánk viselni, a beteg pedig már csak súlyos stádiumban vagy esetleg közvetlenül a halála előtt jönne rá, hogy mi is a valóság. Amint már erről is szó volt, sokan jó darabig tűrnek, azután pedig azt mondják, hogy elég volt és otthagyják társukat, vagy elválnak tőle, pedig tehettek volna lépéseket korábban is, melyekkel késztethették volna a függőt a betegsége következményeivel való szembesülésre. Az elengedés és az elhagyás között nagy különbség van. Ez azonban magyarázatot érdemel, mert az elengedés esetenként magára hagyást is jelent. Az elengedés lényege, hogy a beteg megértse, többé nincs, aki magára vállalja a felelősséget a betegségéért, hanem neki egyedül kell megtennie ezt. Az elhagyás viszont abban más, hogy az elhagyott személy már nem érdekel bennünket, közömbössé válik számunkra, végleg hátat fordítunk neki. Ez a magatartás már nem úgy hat, mint az elengedés, mert azt érzékeltetjük a beteggel, hogy elegünk van belőle is, és a betegségéből is. Nagyon fontosak Hans Klein tanácsai: 

"... hatásos, ha elengedi (az alkoholbeteget), mert ha hirtelen magára hagyják, megérti, hogy többé nem viselik gondját, illetve itt az ideje, hogy döntsön: vagy hagyja, hogy elpusztítsa az alkohol, vagy végre felelősséget vállal a saját életéért. Az alkoholizmus esetében az a veszély áll fenn, hogy a nem megfelelően nyújtott segítség megakadályozza a beteget abban, hogy átélje az említett tapasztalatot. Furcsa módon egyesek azt hiszik, hogy pontosan ilyen helyzetben kell segíteniük ezeken a szerencsétlen embereken. De amilyen jó, annyira téves is a szándékuk, mert a beteg csak akkor vágyik arra, hogy segítsenek rajta, amikor megértette, hogy ő a felelős a betegségéért, és egyedül nem tud boldogulni." (Klein, Hans: Alkoholfüggés és családgondozás/68.o.) 

Segítségkérés 

Nagyon fontos, hogy ne magunk és ne egyedül próbálkozzunk, hisz sok lehetőség van a segítségkérésre. Jó szívvel ajánljuk a szenvedélybetegek hozzátartozói számára létrejött családi csoportokat. Olyan emberekkel találkozhatunk itt, akik ismerik problémáinkat, hisz nekik is alkoholbeteg hozzátartozóik vannak. A legsikeresebben működő önsegítő csoport az Anonim Alkoholistákhoz alapelvileg kapcsolódó Al-anon (Családi csoport), ami szorosan együttműködik az Alateen-nel (fiatalok önsegítő csoportja) és az ACA-val (Alkoholisták felnőtt gyermekei). Ha elmondjuk a családtagunknak, hogy elmentünk egy ilyen alkalomra, vagy tanácsadóhoz, valószínűleg neheztelni fog ránk, de fontos kifejeznünk, hogy szenvedünk a betegsége miatt, és látnia kell, hogy nem tudjuk ezt a helyzetet tovább hordozni helyette. Ahogyan már szó volt erről, amíg a család hallgat, és nem emel szót az ivás ellen, az alkoholista nem veszi észre, hogy a helyzet súlyos, hiszen azért iszik, hogy jól érezze magát. Csak akkor kezd másként gondolkodni az ivásról, amikor világosan értésére adjuk, hogy nem tudunk ezzel tovább közösséget vállalni. Ezért fontos nyíltan beszélni neki a helyzetről. Az Al-alonban először is magunkkal fogunk szembesülni és azzal a ténnyel, hogy nekünk is gyógyulnunk kell. Itt is alapelv annak beismerése, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben és az, hogy egy nagyobb Hatalomba (Istenbe) vetett hit révén és Vele kapcsolatba kerülve gyógyulhatunk mi is. 

Itt megtanulhatjuk, mit jelent valakit elengedni, de nem lemondani róla. Megtanulhatunk szembenézni önmagunkkal is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha változik a magatartásunk, ha rámutatunk viselkedésünkkel, hogy az ivás az ő betegsége, biztosan nem lesz közömbös. Lehet, hogy először többet fog inni és ezt sokan úgy értelmezik, hogy cserbenhagyunk egy gyenge embert, és lehet, hogy minket is megkísért a gondolat, hogy újból visszalépjünk az alkoholista játszmába. Idézem újból Hans Klein szavait: 

"Ha a hozzátartozó többé nem igazodik a beteghez, hamarosan megváltozik valami. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem foglalkozik többé a beteggel, hanem elkezd magára figyelni. Minél jobban sikerül mellőznie az alkoholistát és a negatív viselkedését, ő annál hamarabb kikerül a figyelem központjából és visszakényszerül a betegsége gondolatához. A betegség akkor már nem érdekesség lesz a számára, amiért rengeteg figyelmet kap, hanem egyre több szenvedést fog okozni neki. Érthető módon az alkoholista ezt nem engedi meg azonnal. Előbb ellenszegül, és a múlt tapasztalatai alapján jól tudja, hogy a társát általában sikerül meggyőznie. Ezért a társának nagyon sok erőre és következetességre van szüksége, hogy új magatartásában ne hagyja magát befolyásolni.. Ez bizonyosan lehetetlen a régi magatartásba való "visszaesések" nélkül, de ha ennek ellenére következetes tud maradni, nagy a valószínűsége annak, hogy elhatározását siker koronázza." (Klein, i.m. 77.o) 

Ezért érdemes kitartani, mivel magatartásunk nem azt jelenti, hogy elhagytuk őt, hiszen érdekel bennünket a sorsa, és ha fel is kínáltuk neki, illetve tudja, hogy van lehetőség a kezelésére, akkor valószínűleg ő is változtatni fog, vagyis kénytelen lesz betegségével szembesülni. Íme egy gyógyult alkoholbeteg vallomása felesége megváltozott magatartásának hatásáról: 

"Ha tönkre akarod tenni egy iszákos mókáját, ismertesd meg házastársával az Alanon-t. Pauline háromféleképpen változtatott megközelítésén, ami őrülten zavart: (1) Bár korábban mindig kiöntötte a piám a lefolyóba, most ezt abbahagyta, és semmiben nem próbálta megakadályozni az ivást. Azon kezdtem el tűnődni, vajon szeret-e még. (2) Hétfőnként mindig megkértem, hogy telefonáljon be a munkahelyemre, és mondja azt, hogy náthás lettem. Korábban ezt mindig megtette, ám miután elment az Alanon-ba, egyszerűen csak mosolygott és azt mondta: "Nem, ezt most már saját magadnak kell elintézned." (3) Sokkal nyugodtabban, összeszedettebbnek tűnt. Korábban alig értem haza az ivászatból a haverokkal, azonnal kifogást kerestem arra, hogy újra elmehessek. Egyszerűen csak elkezdtem veszekedni Pauline-nal, és aztán azt mondtam: "Rendben, ha így viselkedsz, elmegyek." Miután belekeveredett ebbe az Alanon dologba, ahelyett, hogy megpróbált volna otthon tartani, csak mosolygott és azt mondta: "Viszlát, egy megbeszélésre kell mennem." (Dobson, Dr.James: Kemény szeretet - Remény a válságban lévő családoknak/ 221-222.o.) 

A gyógyulási folyamat megértése és elfogadása 

Mint minden komolyabb betegségnél, úgy az alkoholbetegségnél is gyógyulási folyamatról kell beszélnünk. Ahogyan nem egy-két hét alatt lesz valaki alkoholbeteg, úgy nem egy hét alatt fog gyógyulni sem.. Ha segítséget is kér és kap, nem biztos, hogy valóban gyógyultan távozik egy rehabilitációról. Ha a beteg csak a szervezetében tisztul meg az alkoholtól, de nem ismeri fel, hogy azért lett alkoholista, mert "nem tudott kiforrni a személyisége", és nem törekszik a további változásra, az nagy valószínűséggel vissza fog esni. Ezeket az embereket szokták "száraz alkoholistáknak" hívni. Már nem isznak, de a gondolkodásmódjuk, az életvitelük még az alkoholista ember személyiségjegyeit viseli magán: 

"Az alkoholisták másképp gondolkodnak, mint az egészségesek, a normálisak... Erről a megváltozott gondolkodásról lehet felismerni akkor is, ha nincs az emberben egy csepp alkohol sem... és akkor is, ha már évek óta nem fogyasztja a szert ugyan, de a gondolkodása nem változott... mivel a viselkedését a gondolkodás formálja, amíg az nem változik, az életmódban sincs igazi változás." (Szikszay-Tóth: Deviáns alkohológia/11.o.) 

Megtanulni szembenézni a problémákkal, az élet nehézségeivel és felelősséget vállalni a tetteinkért, nem könnyű, különösen egy alkoholbetegnek nem. Folyamat, amíg ezt megtanulja, hisz lehet, hogy egész eddigi életében nem jutott el idáig. Az orvosi, pszichiátriai segítség ezért nagyon fontos a méregtelenítés mellett. Meggyőződésem, hogy azok az alkoholbetegek tudnak a valódi józanodás útján elindulni, akik olyan közösség részévé válnak, ahol a közös problémákat nyíltan megbeszélhetik, és segítséget kérhetnek egymástól. Mi lehetne ehhez hathatósabb segítség, mint egy olyan csoport, ahol absztinens társaikkal találkozhat? Éppen ezért ajánlják egyre többen az Anonim Alkoholisták közösségét, akiknek programja komoly és mély önvizsgálaton, az önmagunkkal való szembesülésen, tehetetlenségünk beismerésén és egy felsőbb Erőbe vetett hiten alapul. Akik nem jutnak el idáig, azok nagyobb veszélyben vannak, éppen ezért nem lehet kizárni a visszaesés lehetőségét sem, azonban aki még nem tanulta meg, hogy betegséggel áll szemben, annak szükséges az újbóli szembesülés a gyógyítás és a gyógyulás elfogadásához. 

A gyógyulás azonban nálunk, szenvedélybetegek családtagjainál is hosszú folyamat, és a gyógyulás része az, hogy vissza-visszaesünk az alkoholista életjátszma szerepeibe és nehezen találjuk saját identitásunkat, mivel megszoktuk, hogy az másokéban oldódik fel. Ha nem félünk szembenézni önmagunkkal, és elfogadjuk a segítséget, ami nem bennünk található, elindulhatunk a gyógyulás útján. Ezzel a legtöbbet tehetjük meg a mellettünk élő szenvedélybetegért is. 

Kérdések és válaszok a Névtelen Alkoholistákkal kapcsolatban

(Valószínűleg több millió ember hallott már a Névtelen Alkoholistákról 1935 óta, amikor a közösség megalakult. Sokan elég jól ismerik is az alkoholizmusból való felépülésnek azt a módszerét, amely már több mint kétmillió problémaivón segített. Másoknak csak homályos elképzelésük van arról, hogy az A.A. valamiféle szervezet, amely segít az alkoholistáknak abban, hogy felhagyjanak az ivással. 

Azoknak szánjuk ezt a kiadványt, akik érdeklődnek az A.A. iránt, akár saját maguk, egy barátjuk, vagy rokonuk miatt, vagy pusztán csak szeretnének többet tudni erről a szokatlan közösségről. A következő oldalakon választ találnak sok olyan kérdésre, amelyek gyakran merülnek fel az A.A.-val kapcsolatban. Egy laza szerveződésű közösség történetét fogják olvasni, amelyben férfiaknak és nőknek egy közös célja van: az, hogy józanok maradjanak, és más alkoholistáknak is segítsenek megoldani alkoholproblémájukat. 

Az a több ezer férfi és nő, aki az utóbbi években csatlakozott az A.A.-hoz, nem önzetlen jótevő. Saját jól felfogott érdekükben segítenek buzgón és szívesen a többi alkoholistán. Az A.A. tagjai belátják, hogy saját józanságuk nagy mértékben függ az alkoholistákkal való szoros kapcsolattartástól. 

A kiadvány elolvasása után az olvasónak még mindig lehetnek kérdései, amelyekre nem adott kielégítő választ ez a rövid összefoglalás. Az A.A. csoportoknak minden nagyobb városban van szolgálati irodájuk, melynek száma megtalálható a telefonkönyvben "Anonim Alkoholisták" név alatt. Itt útbaigazítják az érdeklődőt a legközelebbi A.A. gyűlésre, ahol a tagok szívesen szolgálnak felvilágosítással. Kisebb településeken, ahol csak egy csoport létezik, esetleg van telefonszám-listájuk. Ha a közelben nem működik A.A. csoport, szívesen fogadjuk kérdéseit. Biztos lehet benne, hogy névtelenségét megőrizzük. 

Az alkoholizmus és az alkoholisták

Nem is túl régen a közvélemény erkölcsi problémának tekintette az alkoholizmust. Ma már sokan elsősorban egészségügyi problémának tartják. Annyi biztos, hogy ez minden egyes problémaivó számára erősen személyes kérdés. Az A.A.-hoz forduló alkoholisták sokszor tesznek fel olyan kérdéseket, amelyek saját tapasztalataikra, félelmeikre, és egy jobb élet reményeire vonatkoznak. 

1. Mi az alkoholizmus? 

Sok elképzelés van arról, hogy mi valójában az alkoholizmus. 

Az A.A. tagok számára a legelfogadhatóbb magyarázat az, hogy az alkoholizmus betegség: progresszív / egyre súlyosbodó betegség, amely soha nem gyógyítható, de, mint sok más betegség, szüneteltethető/megállítható. Hozzátehetjük azt is, hogy sok A.A. tag tapasztalata szerint a betegség az alkohollal szembeni érzékenység (allergia) és a megszállott ivásvágy kombinációja, amelyet - hiába vannak tisztában a következményeivel - lehetetlenség pusztán akaraterővel legyőzni. 

Mielőtt az A.A.-hoz fordult volna, sok alkoholista azt hitte, hogy mivel képtelen abbahagyni magától az ivást, bizonyára erkölcsileg gyenge, vagy talán nem ép az elméje. Az A.A. felfogása szerint az alkoholista beteg ember, aki felépülhet, ha követi azt az egyszerű programot, ami több, mint kétmillió férfi és nő számára sikeresnek bizonyult. 

Akinél az alkoholizmus egyszer kialakult, az nem erkölcsi gyengeségből beteg. Ebben a stádiumban már nincs szerepe a szabad akaratnak, mert a szenvedő embernek nincs választása az alkohollal szemben. Fontos, hogy szembenézzen azzal a ténnyel, hogy beteg, és igénybe vegye az elérhető segítséget. Szükséges az is, hogy vágyjon a gyógyulásra. A tapasztalat azt mutatja, hogy az A.A. program működik azoknak az esetében, akik őszintén igyekeznek abbahagyni az ivást. Azok esetében viszont, akik maguk sem tudják, hogy abba akarják-e hagyni az ivást, általában csődöt mond. 

2. Honnan tudhatom meg, hogy tényleg alkoholista vagyok-e? 

Ezt az ember csak maga döntheti el. Számos mostani A.A. tagnak sokszor mondták, hogy nem alkoholista, csak több akaraterőre, környezetváltozásra, több pihenésre, néhány új hobbira van szüksége, és akkor majd összeszedi magát. Ezek az emberek végül mégis az A.A.-hoz fordulta, mert lelkük mélyén érezték, hogy az alkohol legyűrte őket, és hogy készek bármit megpróbálni, ami megszabadíthatja őket az iváskényszertől. 

Sok férfi és nő iszonyatos élményeken ment keresztül az alkohol hatására, amíg rá nem jött, hogy az alkohol nem neki való. Lezüllöttek, loptak, hazudtak, csaltak, sőt, még gyilkoltak is, amíg ittak. Kihasználták munkaadójukat és családjukat. Teljesen megbízhatatlanok voltak kapcsolataik terén. Elherdálták anyagi, szellemi és lelki erőforrásaikat. 

Mások kevésbé tragikus élmények birtokában fordultak az A.A.-hoz. Soha nem jártak börtönben vagy kórházban. Féktelen ivászatukat talán még közeli rokonaik és barátaik sem vették észre. De annyit már tudtak, hogy az alkoholizmus súlyosbodó betegség, és ettől megijedtek. Csatlakoztak az A.A.-hoz, mielőtt nagyobb árat kellett volna fizetniük.

Van egy A.A.-s mondás, amely szerint nem lehet valaki "egy kicsit alkoholista". Vagy alkoholista valaki, vagy nem az. És csak maga az egyén döntheti el, hogy jelent-e az alkohol megoldhatatlan gondot a számára. 

3. Ihat-e az alkoholista valaha is újra normálisan? 

A tapasztalat azt mutatja, hogy aki egyszer alkoholista lett, az mindig az is marad. Az a tény, hogy valaki hónapokig, vagy évekig tartózkodik az italtól, nem teszi képessé arra, hogy "normális" vagy szociális ivó legyen. Ha valaki egyszer átlépte a nagyivó és a felelőtlen alkoholista közötti határt, annak számára nincs többé visszaút. Kevés alkoholista iszik azért, hogy szándékosan bajba keverje magát, csakhogy egy alkoholistánál az ivászat menthetetlenül rosszul végződik. Előfordul, hogy egy bizonyos hosszúságú absztinens időszak után az alkoholista úgy érzi, most már nyugodtan megihat egy pár sört vagy néhány pohár könnyű bort. Az is lehet, hogy csak étkezésekhez kezd inni. De nem telik el sok idő, és az alkoholista a megszokott, mértéktelen módján iszik - minden arra irányuló erőfeszítés ellenére, hogy mértékletes, szociális módon fogyasszon alkoholt. 

A válasz tehát, az A.A. tapasztalat alapján a következő: ha valaki alkoholista, nem fogja tudni tartósan kordában tartani ivászatát. Ez két utat hagy nyitva az alkoholista előtt: vagy engedi, hogy ivászata egyre rosszabb és rosszabb legyen, vállalva az összes pusztító következményt, vagy végleg felhagy az ivással és egy új, józan, konstruktív életmód szerint él. 

4. Egy A.A-tag még sört sem ihat? 

Az A.A.-ban nincsenek kényszerek és tilalmak, senki nem ellenőrzi a tagokat, hogy isznak-e vagy sem. A kérdésre a válasz az, hogy ha valaki alkoholista, nem szabad megkockáztatnia, hogy bármilyen fajta alkohol jusson a szervezetébe. Az alkohol alkohol, akár Martiniben, szódás whiskyben, konyakban, fröccsben vagy egy pohár pezsgőben található - netán egy pikoló világosban. Egy alkoholista számára egy ital túl sok, húsz pedig túl kevés. 

Az alkoholistának, ha biztosan józan akar maradni, tartózkodnia kell mindenféle alkoholtól, függetlenül attól, milyen mennyiségű, erősségű, vagy milyen arányban kevert alkoholról hiszi azt, hogy elbír vele. 

Nyilvánvaló, hogy egy vagy két üveg sörtől nem túl sok ember rúgna be. Az alkoholista ugyanúgy tudja ezt, mint akárki más, viszont bebeszéli magának, hogy csak két-három sört fog meginni, és azután aznapra leáll. Előfordul, hogy valóban be is tartja ezt az elhatározását néhány napig vagy hétig. Egyszer csak azonban úgy dönt, hogy ha már úgyis iszik, "fél berúgás pénzkidobás", és növeli a sör- vagy borfogyasztását, esetleg áttér a töményre. És ugyanott köt ki, ahol elkezdte. 

5. Két ivászat között sokáig józan tudok maradni; honnan jöhetek rá, hogy szükségem van-e az A.A.-ra? 

A legtöbb A.A. tag erre azt mondaná: azt, hogy alkoholista vagy-e, az határozza meg, hogyan iszik valaki, nem az, hogy milyen gyakran. Sok problémaivó hetekig, hónapokig, sőt, néha évekig is kibírja ivásroham nélkül. Józan időszakukban meg sem fordul a fejükben, hogy inniuk kellene. Mindenféle szellemi vagy lelki erőfeszítés nélkül képesek józanok maradni, sőt, szívesen tartózkodnak az italtól. 

Aztán valami megmagyarázhatatlan okból, vagy ok nélkül, mindent elsöprő ivászatba fognak. Elhanyagolják családjukat, munkájukat, és mindenféle polgári és társadalmi kötelezettségüket. Az italozás tarthat egy éjszakán át, de kiterjedhet napokra, vagy hetekre is. Mikor véget ér, a gyenge és lelkifurdalással teli alkoholista szilárdan eltökéli, hogy soha többet nem fog ilyen előfordulni. És mégis újra és újra megesik vele. 

Az ilyen periodikus ivászat nem csak az ivó környezetét, hanem magát az ivót is megdöbbenti. Nem érti, hogy lehet, hogy két ivászat között azt is elfelejti, hogy alkohol van a világon, és ennyire nem bír vele, mikor italos korszaka elkezdődik. 

A periodikus ivó lehet, hogy alkoholista, lehet, hogy nem az. De ha italozása irányíthatatlan, és két ivásroham között csökken a józan időszak, valószínű, hogy ideje szembenézni ezzel a problémával. Ha az illető készen áll arra, hogy beismerje, hogy alkoholista, akkor megtette az első lépést a folyamatos józanság felé, amelyet annyi ember élvez az A.A.-ban. 

6. A többiek azt mondják, hogy nem vagyok alkoholista. Viszont egyre több gondom van az ivással. Csatlakozzak az A.A.-hoz?

Amíg alkoholt fogyasztott, sok A.A. tag azt hallotta rokonaitól, barátaitól és az orvosoktól, hogy nem alkoholista. Az alkoholista általában még megnehezíti a dolgot azzal, hogy nem hajlandó tárgyilagosan szembenézni azzal a ténnyel, hogy iszik. Miután nem teljesen őszinte, a problémaivó megnehezíti az orvos dolgát is abban, hogy segítséget nyújtson számára. Tulajdonképpen csoda, hogy sok orvos mégis képes átlátni az alkoholista trükkjein, és helyes diagnózist állít fel. 

Nem lehet elég gyakran hangsúlyozni, hogy a fontos választ a kérdésre: "vajon alkoholista vagyok?" csak maga az italozó ember adhatja meg. Csak ő maga állapíthatja ezt meg, nem az orvos, a család, vagy a barátok. De ha a beismerés megtörtént, az már fél siker. Ha azonban a döntés másokra hárul, az alkoholista fölöslegesen hosszabbítja meg féktelen ivászatának veszélyes és nyomorúságos napjait. 

7. Kijózanodhat valaki egyedül is, azzal, ha A.A. irodalmat olvas? 

Néhányan abbahagyták az ivást, amikor elolvasták az A.A. Nagykönyvét, a Névtelen Alkoholistákat, amely a felépülési program alapelveit foglalja írásba. De még azok is, akik képesek voltak egyedül józanok maradni, hamarosan más alkoholisták társaságát keresték, akikkel megoszthatták tapasztalataikat és józanságukat. 

Az A. A. program akkor működik a legjobban az egyén számára, ha rájön, és elfogadja, hogy ez társas program. Úgy tűnik, hogy a problémaivó többet tud meg saját problémájáról és arról, hogyan birkózzon meg vele, ha együttműködik a többi alkoholistával a helyi csoportban. Ott olyanok veszik körül, akik osztoznak múltbéli tapasztalataiban, jelenlegi problémáiban és reményeiben. Megszabadul a magányosság érzetétől, ami fontos tényező volt az iváskényszer kialakulásában. 

8. Nem tudja meg ország-világ, hogy alkoholista vagyok, ha csatlakozom az A.A.-hoz? 

A névtelenség mindig az A.A. program sarkköve volt. A legtöbb tagnak, miután egy ideje már az A.A.-ban van, nincs kifogása az ellen, ha a világ megtudja, hogy egy olyan közösséghez csatlakozott, amely segít neki józanon maradni. Az A.A. hagyománya szerint sem írott, sem elektronikus, sem más médiumokban nem fedik fel a közösséggel való kapcsolatukat. A másik tag névtelenségét pedig senkinek sincs joga megsérteni. 

Ez azt jelenti, hogy a kezdő azzal a biztos tudattal csatlakozhat az A.A.-hoz, hogy újdonsült barátai nem fognak visszaélni bizalmával az alkoholproblémát illetően. A régi tagok nagyon jól tudják, hogyan éreznek a kezdők. Emlékeznek rá, mennyire féltek attól, hogy elterjed róluk az a bizonyos, iszonytatónak érzett szó: alkoholista. 

A kezdő nemsokára mosolyog azon, mennyire félt attól, mi lesz, ha kitudódik róla, hogy letette a poharat. Mikor az alkoholista iszik, kilengéseinek híre fénysebességgel terjed. A legtöbb alkoholista menthetetlen részeges hírében állt, amikor az A.A.-hoz fordult. Ivászatuk - kevés kivételtől eltekintve - nem maradt hétpecsétes titok. Mivel pedig ez a helyzet, az lenne a szokatlan, ha egy alkoholista tartós józanságának jó hírére nem reagálna senki sem. 

Semmilyen körülmények között nem szabad felfedni a kezdő A.A-tagságát, kivéve, ha a kezdő maga árulja el, de csakis úgy, hogy ezzel a közösségnek nem okoz kárt. 

9. Hogy boldogulhatok ivás nélkül az üzleti életben, ahol sok kapcsolatot kell teremtenem? 

A szociális ivást manapság az üzleti élet részeként fogadják el. Az ügyfelekkel és vevőkkel való találkozást olyan alkalmakra időzítik, amikor a napszaknak megfelelően koktélt, whiskyt, vagy likőrt illik rendelni. Az A.A. tagok hamar beismerik, hogy gyakran bonyolítottak le fontos üzleti tárgyalásokat bárokban, hotelszobákban, sőt, házibulikban is. 

Mégis, meglepően sok munkát végeznek el a világban az alkohol áldásos hatásan nélkül. Sok alkoholista meglepetten jön rá arra is, milyen sok ismert üzletember, iparos, tudós és művész ért el sikereket alkoholfüggőség nélkül. 

Sok ember, aki ma az A.A-ban józanodik, beismeri, hogy üzleti kapcsolatainak ápolása jó ürügyet szolgált az ivásra. Most, hogy már nem iszik, azt tapasztalja, hogy többet tud teljesíteni, mint azelőtt. A józanság nem akadályozza abban, hogy barátokra tegyen szert, és hatással legyen azokra az emberekre, akik üzletét fellendítik. 

Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az A.A. tagnak mostantól fogva kerülnie kell minden barátot és üzleti partnert, aki iszik. Ha a jó barát meg akar inni néhány koktélt ebéd előtt, az A.A-s általában üdítőt, gyümölcslevet vagy kávét fogyaszt. Ha meghívják egy üzleti koktélpartira, nyugodtan fogadja el a meghívást. Az alkoholisták tapasztalatból tudják, hogy a többi vendég el van foglalva a saját italával, és nem nagyon érdelki, hogy a másik mit iszik. 

A kezdő A.A. tag büszkén tapasztalja, hogy egyre több és jobb munkára képes, és arra is rájön, hogy az üzleti siker nagyrészt a teljesítményen múlik. Alkoholos korszakában ez nem volt nyilvánvaló. Inkább bebeszélte magának, hogy a személyes vonzerő, a leleményesség és a jó kedély az üzleti siker kulcsa. Ezek a tulajdonságok kétségkívül segítségére vannak egy mértékletes ivónak, egy alkoholistánál azonban nem elengendőek, főleg azért, mert amíg iszik, több jelentőséget tulajdonít nekik, mint amit megérdemelnek. 

10. Segíthet az A.A. azon is, aki tényleg mélyponton van? 

Az eredmények azt bizonyítják, hogy az A.A. mindenkin tud segíteni, aki tényleg fel akar hagyni az ivással, függetlenül az illető anyagi vagy társadalmi hátterétől. Az A.A. tagjai közt olyanok is vannak, akik nyomortanyán éltek, megjárták a börtönöket és egyéb zárt intézeteket is. 

A nyomor és a kitaszítottság nem akadálya az A.A.-tagságnak. Az alkoholista alapproblémája, amely irányíthatatlanná tette életét, az összes többi A.A.-tag problémájával azonos. Az A.A. nem az alapján ítéli meg a tagjait, hogy ki milyen ruhát hord, milyen választékosan beszél, és mennyi van a bankszámláján - ha van neki ilyen. Az egyetlen dolog, ami számít az A.A.- ban az, hogy valaki tényleg abba akarje-e hagyni az ivást. Valószínű, hogy a kezdő nem tud olyan iszonyú rémtörténetet mesélni ivós korszakáról, hogy meglepően sok, hasonló háttérrel és tapasztalattal rendelkező csoporttag ne tudna rálicitálni. 

11. Szoktak olyan alkoholisták is csatlakozni az A.A.-hoz, akik már józanok? 

A legtöbb ember akkor csatlakozik, amikor megélte a mélypontját. De ez nem feltétlenül van így. Sok ember akkor jön be a közösségbe, amikor már - legalábbis ezt reméli - régen megitta utolsó italát. Valaki, aki felismerte, hogy nem bír az alkohollal, már hat-hét éve józan volt, mielőtt csatlakozott volna az A.A.-hoz. A saját erőből elért józanság ugyanis nem volt örömteli élmény a számára. Egyre feszültebb lett, és egyre hamarabb kiborult az apró, hétköznapi dolgoktól, és már ott tartott, hogy újra a pohár után nyúl, amikor egy barátja azt javasolta neki, hogy keresse fel az A.A.-t. Az illető már több éve jár az A.A.-ba, és azt vallja, hogy mostani, boldog józanságát össze sem lehet hasonlítani korábbi, önsajnáló józanságával. 

Mások is hasonló tapasztalatokról számolnak be. Elismerik, hogy józannak lehet ugyan maradni fogcsikorgatva is, elég hosszú ideig - de sokkal könnyebb élvezni, és erősíteni a józanságukat, miközben a többi alkoholista társaságában dolgoznak az A.A.-ban. Mint az emberek általában, ha nem muszáj, nem választják a rögösebb utat. Ha választhatnak, hogy az A.A-ban, vagy rajta kívül józanodjanak, határozottan az A.A.-t választják. 

12. Miért törődik az A.A. a probléma-ivókkal? 

Az A.A.-tagok önös érdekből ajánlják fel segítségüket azoknak az alkoholistáknak, akik még nem tudtak kijózanodni. Először is, tapasztalatból tudják, hogy ez a tevékenység, amelyet "tizenkettőzésnek" neveznek, segít nekik megőrizni a józanságukat. (12. lépés) Szívből jövő érdeklődésük, amely egyben érdekeltség is, életük része lett. Az is valószínű, hogy a korábbi tapasztalataikra való élénk visszaemlékezés megóvja őket attól, hogy túlságosan elbízzák magukat, ami visszaeséshez vezethet. Bármi is a magyarázat, azokkal a tagokkal, akik nem sajnálják az időt és a fáradságot arra, hogy más alkoholistáknak segítsenek, ritkán fordul elő, hogy nem tudják megőrizni saját józanságukat. 

Van egy másik oka is annak, hogy az A.A.-tagok szívesen segítenek a probléma-ivókon: így lehetőségük van arra, hogy törlesszék adósságukat azokkal szemben, akik rajtuk segítettek. Ez az egyetlen módja annak, hogy az egyén visszafizesse tartozását az A.A-nak. Az A.A. tag tudja, hogy a józanságot nem lehet megvásárolni, még hosszú lejáratú lízingre sem. Az A.A. tag viszont azt is tudja, hogy az új, alkohol nélküli életet meg lehet kapni, csak kérni kell, őszintén akarni, és készségesen megosztani azzal, aki utána jön. 

Hagyományai szerint az A.A. nem toboroz tagokat, senkit nem bíztat arra, hogy csatlakozozzon, külső támogatást pedig soha nem kér és nem is fogad el. 

Praktikus tanácsok alkoholbetegek családtagjainak

Ül a szobában egy elefánt, és érdekes módon a bent ülők nem veszik észre, de a kívül levők látják. Hogyan lehetséges ez? Mit lehetne tenni, hogy a bent ülők is észrevegyék? Az alkoholbetegség egy folyamat, melynek előrehaladtával a családtagok egyre többet szenvednek, de ennek ellenére titkolni igyekeznek, mert szégyellik, hogy az Ő családjukban fordul elő. Becsült adatok alapján, ma Magyarországon kb. 1 millió alkoholista van, kezelésbe csak tört részük kerül. 

Az alkoholfüggővé válási folyamatban az illető egyre többet és egyre gyakrabban fogyaszt alkoholt, eleinte társaságban, később egyedül is. Az alkohol ivás mértékének súlyosságát a mindennapi ivás jelzi, illetve a megvonásos tünetek, amelyek eleinte enyhék: ingerlékenység, éjszakai rémálmok, kézremegés, izzadás. A megvonásos tünetek enyhítésére az illető alkoholt fogyaszt, majd a tünetek enyhülésekor azt a magyarázatot találja ki, hogy az alkohol jót tesz neki. Ezen az úton egy önmagát rontó ördögi kör alakul ki, és végül alkoholfüggő beteggé válik, melyet testi-lelki és szellemi leromlás kísér, hallucinációk és tévgondolatok is kialakulhatnak. 

A családtagok már a folyamat elején észrevehetik a megbízhatatlanságot, kiderülhet, hogy gyakran nem jár be dolgozni, pénzzel nem tud elszámolni, vagy eltünedeznek kisebb, majd nagyobb értékű dolgok. Később az egyre fokozódó feledékenység, vagy emlékezetkiesés lehet feltűnő. 

Az alkohol nagyon jó feszültségoldó, ezért gyakran használják stresszoldásra, és ezt eleinte kifogásként is emlegetik, de a folyamat előrehaladtával már nincs szükség kiváltó okra, mindennapos tevékenységgé válik, más dolgok rovására. Ebbe a folyamatba célszerű az elején beleavatkozni, mert ekkor még a megoldása nagyobb sikerrel kecsegtet. 

Az a családtag, aki leghamarabb észreveszi a problémát, jó, ha a család többi tagjával mielőbb megbeszéli. Közös megbeszélés után meg lehet próbálni az iszákost szembesíteni ivási szokásaival, és ezt elismertetni vele. Ha ez nem sikerül, mindenképpen tanácsos szakembertől segítséget kérni. 

Tudnunk kell azonban, hogy az alkoholelvonó kezelés önkéntes, és az illetőnek saját magának kell kérnie. A folyamat elején könnyebb meggyőzni az illetőt a kezelés szükségességéről, addig, amíg van mit veszítenie, míg rendelkezik munkahellyel, van családja, s lakhatási lehetősége. Házastárs esetén nagyon fontos, hogy ne alakuljon ki, vagy ne súlyosbodjon el a „ments meg” típusú játszma. Ebben az emberi játszmában az egyik fél iszik, a másik fél megpróbálja megmenteni. Minél jobban belebonyolódnak a játszmában, annál inkább iszik az egyik fél, és a másik félnek annál nagyobb az esélye, hogy lelkibeteggé váljon. Ha nem sikerül megakadályozni a folyamatot, előbb-utóbb a gyerekek is áldozatai lesznek a játszmának. 

Budapesten minden kerületben van Pszichiátriai Gondozó – régi nevén Ideggondozó – melyhez többnyire csatoltan működik Addiktológiai Gondozó is, ahol lehet szakember segítségét kérni, ahol meg lehet beszélni a kezelési lehetőségeket. Itt lehet felvilágosítást kapni a fekvőbeteg intézményként működő Addiktológiai Rehabilitációs Intézményekről. Az egész országot tekintve nagyobb településenként Pszichiátriai Gondozó Szintén található. Fontos információnak tartom, hogy a kötelező alkoholelvonó kezelés megszűnt. Emiatt különösen fontosnak tartom a mielőbbi gyógykezelés megkezdését, addig amíg az illető belátóképességének oly mértékű birtokában van, hogy belássa kezelésének fontosságát saját maga és az egész családja számára. 

A kezelési lehetőségek magukban foglalják a gyógyszeres kezelést, a pszichoterápiák különböző formáit, és a szocioterápiás módszereket is. Ezeknek mikéntjét pszichiáter, illetve addiktológus szakorvos tudja megállapítani, az érintettel és családjával megbeszélni. 

Ha az iszákost nem sikerül rábeszélni, hogy szakemberhez forduljon segítségért, a családtag is fordulhat tanácsért a fentebb említett intézményekhez. Ezekben az intézményekben szakember segítségével a családtag meg tudja beszélni, hogy milyen módszerek, illetve lehetőségek vannak arra, hogy az érintett családtagot rá tudják beszélni arra, hogy gyógyíttassa magát. Ha következményesen gyerekeknél lelki problémák mutatkoznak, Nevelési Tanácsadóba tudnak fordulni szakemberhez. 

Ha az ivászat olyan mértékben súlyosbodik, hogy az illetőnél hallucinációk, vagy tévgondolatok lépnek fel, a háziorvos is beutalhatja a beteget kezelésre. 

Önkéntes klubokban is lehet segítséget kérni. Ilyen klubok: Anonim Alkoholisták, Klubja, Gamma Gt Klub, Iszákosokat Mentő Misszió, stb, ezeknek a helyéről, a helyi Önkormányzatoknál lehet felvilágosítást kapni. 

Mindenkit bátorítunk, ha ilyen probléma van a családban, feltétlenül és mielőbb forduljon segítségért.