hemHogy érzed magad?

Kérdezz online. Segítünk!

Kérdezd online szakembereinket és kapj gyors választ kérdéseidre.
Add meg felhasználóneved és jelszavad a belépéshez.

Próbáld ki az EAP Chat okostelefon alkalmazást is:

Szorongásos zavarok

A szorongásos zavarokról.


Poszttraumás stressz – PTSD

1. PTSD-ről akkor beszélünk, ha a traumatikus eseményt újra és újra lejátsszuk, visszapörgetjük az agyunkban, s a képek, a hozzájuk kapcsolódó gondolatok vagy élmények - akár a legtriviálisabbak is - újra és újra változatlan elevenséggel térnek vissza. Gyerekeknél sokszor úgy jelentkezik ez, hogy újra és újra ugyanazt a játékot játsszák, amelyben megjelennek az elszenvedett trauma elemei. 

2. A PTSD jelentkezhet visszatérő álmok formájában is, amelyben a traumatikus esemény képei bevillannak, vagy a történetet újra átéljük. Gyerekeknél ez sokszor olyan rémálmokat jelent, amelyeknek nincs meghatározható, elmesélhető tartalmuk. 

3. A trauma utáni szorongás következtében időnként úgy érezhetjük, mintha a szörnyű események újra megtörténnének -- mintegy újraéljük az egészet, szinte hallucinációként --, vagy hirtelen "flashback" (bevillanó emlék) zavarja meg normális szellemi működésünket, éber és józan állapotban is. 

4. A PTSD következtében minden olyan dolog vagy esemény rendkívül erős szorongást kelt, amely az átélt traumára emlékeztet, vagy annak szimbólumává válhat. 

5. Az eredeti traumára emlékeztető ingerek fizikai reakciókat, pánikot, rosszullétet is kiválthatnak. 

A PTSD-ben szenvedők igyekeznek kerülni a traumatikus eseménnyel kapcsolatos ingereket, akár azon az áron is, hogy teljesen érzéketlenné válnak a külvilág és belső világuk iránt. 

 

  • Kerülik az eseményről való beszélgetést, elfojtják az azzal kapcsolatos érzéseket, gondolatokat. 
  • Elkerülnek minden olyan tevékenységet, helyzetet vagy embert, amely, illetve aki emlékeztethetné őket a traumára. 
  • Gyakran képtelenek felidézni az események egyik-másik fontos részletét vagy aspektusát. 
  • Érdeklődésük, aktivitásuk szembeötlően csökken. 
  • Távolinak, elidegenedettnek, izoláltnak érzik magukat. 
  • Nem képesek mélyebb érzelmeket - például szeretetet - érezni. 
  • Úgy érezhetik, hogy a jövő semmit sem tartogat számukra, nem terveznek, minden elveszíti jelentőségét számukra. 
  • Fizikai, fiziológiai állapotuk is megváltozhat a korábbiakhoz képest: 
  • Nehezen alszanak el vagy nem tudnak jól aludni. 
  • Ingerlékenyek, dühkitöréseik vannak. 
  • Képtelenek koncentrálni. 

Szociális fóbia 

A szociális fóbiások (más néven szociális szorongásos zavarban szenvedők) rettegnek a társas megmérettetésektől, minden olyan helyzettől, ahol a figyelem rájuk irányul, mert attól félnek, hogy nem felelnek meg. 

Társas helyzetbe kerülvén ez a félelem testi tünetetekben mutatkozik meg: izzadnak, elpirulnak, izmaik megfeszülnek, szívük hevesen kezd dobogni, kiszárad a szájuk, remeg a hangjuk, reszket a kezük. Ezek a tünetek pedig továbbfokozzák a szorongást, az ember attól tart, hogy így még inkább ráirányul a figyelem még kínosabb helyzetbe kerül. A szociális fóbiások vagy elkerülik a társas teljesítményhelyzeteket, vagy komoly szorongás és stressz árán vészelik át őket. 

Pontos számadatok nincsenek arról, hányan szenvednek szociális fóbiában, a becslések szerint tíz százalék körül lehet a népességben azok aránya, akik életük során megtapasztalják ezt az állapotot. Amerikai felmérések szerint a probléma több nőt érint, mint férfit. 

A tanulmányok azt mutatják, hogy a szociális fóbia tipikusan tinédzserkorban kezdődik, de megjelenhet korábban vagy később is. Pszichoterapeuták beszámolói szerint sokan évekig kínlódnak csendben, és csak akkor kérnek segítséget, amikor a tüneteik miatt komoly válsághelyzetbe kerülnek. 

A szociális fóbia krónikus állapot, mely kezelést igényel. Minden második szociális fóbiás valószínűleg más pszichiátriai problémával is küzd, jellemzően pánikbetegséggel vagy depresszióval vagy valamilyen függőséggel. 

A szociális fóbia típusai

Vannak, akik számára bármilyen társas helyzet félelem és szorongás forrása, ezt az állapotot hívják generalizált szociális fóbiának. Nem generalizáltnak nevezik a zavart azoknál, akik csak bizonyos helyzeteket élnek át komoly szorongással. Egy másik csoportosítás szerint az alapján különböztetik meg a szociális fóbia típusait, hogy milyen helyzetek váltják ki a rettegést. A két fő csoport a teljesítményhelyzetekhez, illetve a társas érintkezéshez kötött szociális fóbia. 

Akik az előbbi csoportba tartoznak, azok erős szorongással reagálnak már a gondolatra is, hogy mások előtt, vagy mások jelenlétében kell csinálniuk valamit. Nagyon sok helyzet minősül ilyennek: a munka, bármilyen nyilvános szereplés, az éttermi vacsorák, vagy a nyilvános WC használata. A társas érintkezéstől rettegők azokban a helyzetekben szoronganak, ahol beszélniük, érintkezniük kell másokkal, például ha új emberekkel kellene találkozniuk. 

Szakemberek megfigyelték, hogy néhány embernél valamilyen más egészségügyi probléma következtében fejlődnek ki a szociális fóbia tünetei, például ha egy túlsúlyos vagy bármilyen betegség miatt „máshogy” kinéző ember a megjelenése miatt ráirányuló túlzott figyelemtől és elutasítástól retteg. Noha a tünetek azonosak, a DSM kizárja a szociális fóbia diagnózisát, ha a szorongás valamilyen ilyen testi vagy egészségügyi állapothoz köthető. 

Generalizált szorongás 

A generalizált szorongás (GAD) vezető tünetei a szinte folyamatos aggodalmaskodás, a túlzott félelmek, szorongások és a visszatérő, diffúz szomatikus panaszok. A beteg leggyakrabban utóbbiak miatt fordul a háziorvoshoz. A kórkép jelentőségét gyakorisága mellett súlyos következményekkel járó szövődményei, az alkohol-, illetve gyógyszerfüggőség, az iatrogen ártalmak és a magas szuicid kockázat adják. 

Gyakran szövődik más szorongásos, illetve affektív spektrumba tartozó egyéb kórképekkel is. Kezelésében ma elsősorban a nagy potenciálú benzodiazepinek, illetve az azapiron származékok és a pszichoterápia kombinációját alkalmazzuk. 

A kórkép elnevezésében, a "generalizált", vagyis "általános" kifejezés arra utal, hogy a többi szorongásos zavartól eltérően ennek a betegségnek nincsenek olyan jól meghatározható, markáns jellegzetességei, mint amilyenek például a pánikrohamok, vagy a kényszerek. Ezt az állapotot régebben is ismerte az orvostudomány, csak más elnevezésekkel illette. 

Ezek közül még ma is gyakran találkozunk a szorongásos neurózis, a vegetatív neurózis, a vegetatív dystonia, vegetatív labilitás minősítéssel. Némelykor a vezető szomatikus tünetet jelölik meg, például neurogén hólyagról, krónikus colitisről, tenziós fejfájásról stb. beszélnek. 

Gyakori panasz a szédülés, ezt a harmincas életéveit elhagyó betegeknél gyakran spondylosis, discopathia következményének tartják. 

A generalizált szorongás - a GAD - felismerése - és természetesen adekvát kezelése - rendkívül fontos, hiszen a statisztikák szerint a nagyon gyakori betegség. Élete során a népesség körülbelül öt százaléka szenved tőle. Ez Magyarországon 500 ezer embert jelent, vagyis népbetegségről van szó! 

A szorongás tünetei

Néhány domináns tünet helyett sokféle panasz, tünet fordul elő a legváltozatosabb kombinációkban. Erre utalnak a DSM-IV diagnosztikai kézikönyv kritériumai is, amelyekből alább a kórkép legfontosabb jellegzetességei soroljuk fel, saját kiemeléseinkkel: 

Túlzott szorongás vagy aggodalom számos eseménnyel, körülménnyel, aktivitással (munka, iskola) kapcsolatban, legalább hat hónapon keresztül. 

A kórkép legfőbb pszichopatológiai sajátossága a hétköznapi eseményekkel kapcsolatos, szinte folyamatos aggodalmaskodás, túlzott félelmek, szorongások. Ezek nem kötődnek valamely jól meghatározott tárgyhoz (mint az egyszerű fóbiáknál), bizonyos helyzetekhez (mint agorafóbiában, vagy szociális fóbiában) vagy tematikához (mint hypochondriában). 

Gyakran előtérben állnak a - fiatalabb korban iskolai, később munkahelyi - teljesítmény miatti aggodalmak. Ezen túl leggyakrabban anyagi, családi nehézségektől, különféle testi érzésektől, betegségektől tartanak. Ezek a szorongások a kívülálló szemszögéből nézve gyakorta teljesen alaptalanok, de mindenképpen erősen túlzottnak tűnnek. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a komolyabb mértékű szorongásos tünetek valóban károsan befolyásolják az egyén teljesítőképességét. A beteg ezt realizálva általában a szorongás fokozódásával reagál, egyfajta circulus vitiosus alakulhat ki. 

Jellegzetes, hogy a generalizált szorongásban szenvedők aggodalmaikat általában a környezetükre is kiterjesztik. Túlságosan féltik családtagjaikat, elsősorban gyermekeiket mindentől. Kerülik a szorongásaikkal kapcsolatos problémákkal foglalkozó könyvek, újságcikkek elolvasását, filmek, TV műsorok megtekintését. Ha mégis megteszik, ez gyakran olaj a tűzre, az olvasottakat, látottakat magukra vonatkoztatják, tüneteik felerősödhetnek. 

A betegek általában sokat foglalkoznak a közeljövőben várható eseményekkel, ezekben is többnyire a nehézségeket, a kudarcok lehetőségét látják, rossz előérzeteik vannak, időnként akár egy bekövetkező katasztrófa balsejtelmeitől gyötrődnek. 

A személy nehezen tudja a szorongást kontrollálni. 

A betegek általában maguk is belátják, hogy aggodalmaik valójában indokolatlanok, eltúlzottak. Az előzetesen rettegéssel várt eseményekre visszatekintve sokszor maguk sem értik, miért okozhatott az akkora szorongást számukra. Ennek ellenére a hasonló események várható bekövetkezése, vagy a már sokszor tapasztalt szomatikus szenzációk ismételt jelentkezése újra és újra előhívja szorongásaikat, aggodalmaikat. Hiába emlékeztetik magukat arra, hogy a korábbi, hasonló helyzeteken minden különösebb probléma nélkül estek át, általában ezzel sem sikerül magukat megnyugtatniuk. 

A szorongás, aggódás legalább három (gyermekeknél egy) az alábbiakból: 

 

  • nyugtalanság, idegesség, feszültség, 
  • fáradékonyság, 
  • koncentrálási zavarok, gondolkodási
  • nehézségek, 
  • ingerlékenység, 
  • izomfeszültség, 
  • alvászavar. 

 

A generalizált szorongók feszültsége, idegessége a környezeti ingerekkel szembeni túlérzékenységhez vezet. Ez az egyszerű, zavaró ingerektől (fények, zajok, szagok stb.) a komplex, szociális helyzetekig szinte mindent felölelhet. Sokszor panaszolják, hogy nehezen tudnak nyugton maradni, ellazulni. 

Vizsgálatkor is gyakran megfigyelhető, hogy kezüket tördelik, izegnek-mozognak, hajukkal, ruházatukkal, különféle tárgyakkal babrálnak. Könnyen ingerültté válnak, gyakran veszekedősek, ismételten felcsattannak, túlérzékenyek, sértődősek, könnyen sírnak. Rosszabb állapotaikban közeli, egyébként nagyon szeretett hozzátartozóik, barátaik is 'idegesítik' őket. Később - sokszor már egy pillanat múlva - maguk is észreveszik, hogy nem úgy viselkedtek, ahogy igazából kellett, vagy szerettek volna. Ezért gyakran bűntudatot éreznek, elhatározzák, hogy a későbbiekben majd uralkodnak magukon. Sajnos, ez sokszor kudarcba fullad, emiatt bűntudatuk, elkeseredésük tovább nőhet. 

A fáradtságérzés gyakran teljesítménycsökkenéshez vezet, a betegek energiátlannak érzik magukat, kisebb terhelésekre is kimerülnek. Úgy érzik, hogyha mindezt leküzdenék, sokkal többre lennének képesek, illetve szokásos napi tevékenységeik ellátása nem kerülne aránytalanul nagy erőfeszítésükbe. 

A fáradtságon túl a koncentrálási nehézségek, gátolt gondolkodás, feledékenység is rontja a betegek teljesítményét. Pácienseink gyakran panaszkodnak arról, hogy néhány oldal után észreveszik, nem emlékeznekk rá, mit is olvastak, nem tudják követni egy bonyolultabb film cselekményét, figyelmük szórt, állandóan elkalandozik. Úgy érzik, feledékennyé váltak, időnként, fontos teendők is nehezen jutnak az eszükbe. Idősebb korban gyakran ?szenilitástól?, elbutulástól félnek. Valódi demenciáról természetesen nincs szó, a memóriazavar funkcionális természetű. 

Gyakoriak a visszatérő testi panaszok, amelyek mögött ismételt kivizsgálásokkal sem találunk szervi okot. Leggyakoribbak a szájszárazság, nyelési nehézség, ?gombóc? érzése a torokban, hányinger, szédülés, izzadás, szívtáji és gyomorfájdalmak, mellkasi nyomás, gyakori vizelési vagy székelési inger stb. A tünetek nem rohamszerűen jelentkeznek, mint a pánikrosszullétek esetében, hanem hosszabb ideig fennállnak. Problémák kapcsán, stresszhelyzetben, megterheléskor, ideges, feszült állapotban felerősödnek, sok esetben csak ilyenkor tapasztalhatók, nyugodt körülmények között csillapodhatnak, esetleg átmenetileg megszűnhetnek. A panaszok az idők folyamán változhatnak, egyesek enyhülnek, elmúlnak, később újra visszatérnek, vagy új tünetek alakulnak ki. 

Az ezekről panaszkodó személyek mindezeket valamilyen súlyos betegség (szívinfarktus, daganat stb.) kezdődő tüneteinek minősíthetik, ettől szorongásuk tovább nőhet, akár halálfélelemig fokozódhat. Fokozottan figyelik a testükből érkező jelzéseket, sokszor teljesen normális testérzésektől is megijednek, ezekről is azt hiszik, betegségre utalnak. Gyakran fordulnak emiatt háziorvosukhoz is. 

A generalizált szorongásra a komplex elalvási-átalvási zavarok a jellemzőek. A betegek hiába érzik magukat fáradtnak, kimerültnek, alighogy lefekszenek, "kimegy az álom a szemükből". Gyakran gondokon, problémákon, esetleg apróbb-nagyobb sérelmeken rágódnak, amelyek nem hagyják őket elaludni. Gyakran felületes az alvásuk, időről időre felébrednek és nehezen tudnak újra elaludni. Sokszor reggel fáradtan ébrednek. Nappal gyakran kialvatlannak, álmosnak érzik magukat. 

Jellegzetesek az izomfeszülések, amely főleg a végtagokat, a tarkó- és állkapocsizmokat érinti. A feszültség gyakran tompa fejfájást, izommerevséget, esetleg (általában a karizmokban, az állkapocsban) kisebb fájdalmakat is okozhat. 

Elkülönítő diagnózis

A generalizált szorongást elsősorban az egyéb szorongásos zavaroktól kell elkülönítenünk. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy amennyiben egy anxiózus betegünknél a többi kórképre jellemző specifikus szorongásos tüneteket nem észleljük, akkor mindenképpen számításba kell vennünk a generalizált szorongás diagnózisát. 

Pánikbetegségre jellemző a rohamszerű szorongás, a váratlan pánikrosszullétek, míg GAD-ban a szorongás nem elkülönült attackokban jelentkezik, hanem hullámzó intenzitással, de folyamatosan fennáll. 

Szociális fóbiában a szorongásos tünetek jól körülírt társas helyzetekben jelentkeznek. A GAD-os betegek szorongását más emberek jelenléte általában inkább csökkenti. 

Egyszerű fóbiában a szorongás jól megfogható kiváltó tényezőkhöz kötötten jelentkezik. 

Kényszerbetegségben a kényszercselekvések, illetve kényszergondolatok kimutatása biztosítja a diagnózist. 

Gyermekkorban el kell különítenünk a szeparációs szorongástól, amelyben a szorongás az egyedülléthez, illetve annak felmerülő lehetőségéhez kötött. 

A pszichiátriai zavarok egyéb csoportjai közül hypochondriasisban az aggodalmak az egészségi állapothoz, súlyos betegség gyanújához kötődnek. A szorongásos depressziót a major depresszió tünetei egyértelmű elkülönítik. Számításba kell vennünk akut droghatás, illetve alkohol-, gyógyszer-, kábítószer-elvonás lehetőségét. Ez a családorvos számára a kórtörténet ismeretében általában nem okoz problémát. 

Néhány, hasonló szomatikus és vegetatív tünettel járó szomatikus kórképre is gondolnunk kell, elsősorban a fokozott pajzsmirigyműködésre. A fizikális vizsgálati lelet, a rutin laborértékek, illetve a kórtörténet ismeretében ez általában nem jelent különösebb gondot. 

Leggyakoribb szövődmények

A generalizált szorongás a többi szorongásos zavarhoz hasonlóan gyakran szövődik a szorongásos, illetve affektív spektrumba tartozó egyéb kórképekkel, illetve premenstruális szindrómával. Az ilyen, úgynevezett komorbid esetek prognózisa rosszabb, kezelésük a szokásosnál is nagyobb körültekintést igényel. Meglehetősen gyakori az 'öngyógyítás' következtében kialakuló alkohol- és gyógyszer- (elsősorban benzodiazepin) függőség is. 

Sajnos, gyakran találkozhatunk iatrogen, a gyógyszerek következtében keletkező, ártalmakkal - ideértve a gyógyszerfüggőség számos esetét is. A betegeket gyakran teszik ki ismételt, teljesen felesleges szomatikus kivizsgálásoknak. Nemegyszer invazív vizsgálatokra, sőt, indokolatlan műtétekre is sor kerülhet. A hosszú ideig fel nem ismert betegség kronicizálódik, prognózisa romlik. A betegekben a szomatikus betegség tudata elmélyül, sokszor egyre nehezebben hozzáférhetők az adekvát kezelés számára. Indokolatlan leszázalékolással is gyakran találkozhatunk. 

Végül, de nem utolsósorban fel kell hívnunk a figyelmet az öngyilkosság kockázatára, amely egyes vizsgálatok szerint eléri a major depressziónál tapasztalhatónak mintegy felét. 

Kórlefolyás -- a szorongás jellegzetességei

A kórkép egyértelműen a krónikus betegségek közé tartozik. Leggyakrabban fiatal korban kezdődik. Az anamnesisből (a beteg történetéből) kiderül, hogy a betegek nagyobb része már iskoláskorban is szorongóbb, 'izgulósabb' volt a többieknél, jobban félt a feleléstől, dolgozatírástól, állandóan aggódott iskolai, esetleg sportteljesítményei miatt. 

Spontán lefolyás esetén a hosszmetszeti (időbeni) képet általában a jobb-rosszabb állapotok váltakozása jellemzi, leggyakrabban összességében romló tendenciát mutatva. A rosszabbodások gyakran stresszhatások, negatív életeseményeket követően alakulnak ki, máskor nem tudjuk a kiváltó tényezőket azonosítani. 

A komorbiditás (a szorongással együtt járó betegségek), a társult személyiségzavarok, a szövődményként fellépő függőségi állapotok rontják a prognózist. 

Etiológia -- a betegség lehetséges okai

A GAD feltehetően genetikai sérülékenység talaján a környezeti stresszhatások, negatív életesemények hatására alakul ki. A többi szorongásos kórképhez hasonlóan a betegség okai részleteiben még nem tisztázottak. Az epidemiológiai (vagyis a betegség elterjedtségét vizsgáló -- a szerk.) kutatások szerint a szorongásra való hajlam egyes családokban öröklődik. A betegek rokonságában gyakoribbak az 'aggódó típusok', a hasonló panaszoktól szenvedők, de a depresszió, a pánikbetegség és az alkoholizmus is. 

A kísérletes neurofiziológiai és klinikofarmakológiai vizsgálatok a szorongás genezisében döntő szerepet tulajdonítanak a központi idegrendszer GABAerg, noradrenerg, illetve szerotonerg aktivitás változásainak. Természetesen a pszichoszociális tényezőknek is fontos szerep jut, adatok utalnak például a szociális öröklés etiológiai jelentőségére. 

A már kialakult tünetek, a teljesítménycsökkenés, a következményes interperszonális problémák észlelése visszahat a betegre, szorongása elmélyül, circulus vitiosus alakul ki. Beavatkozás nélkül a betegség bizonyos mértékig önfenntartóvá válhat. 

Pánikbetegség 

A pánik szó mitológiai eredetű: eltúlzott, oktalan rettegést jelent. Pán görög istenről kapta a nevét, aki félelmetes hangokkal riogatta az embereket, de valódi veszélyt senkire nem jelentett: indokolatlan, "páni" félelmet keltett. 

Bár a köznyelv lépten-nyomon használja pontatlanul, mindenféle félelemmel, szorongással járó helyzetre a kifejezést, a pánik valójában heves testi tünetekkel járó -- az életveszélyes helyzetekben jelentkező természetes vészreakcióhoz hasonló -- rettegés. Írták már le olyan érzésként, mintha egy éhes tigrissel lenne az ember egy ketrecbe bezárva, csakhogy itt nincs kézzelfogható veszély, nyilvánvaló ok a félelemre. 

A pánikroham tünetei

Aki átélt már pánikrohamot, sohasem fogja elfelejteni a testi és pszichés tünetek hirtelen és rémítő kitörését. Az ember nyugodtan tölti mindennapjait, éppen dolgozik a munkahelyén, autózik valahová vagy újságot olvas otthon, és egyszer csak szörnyű rettegés fogja el. Szíve hevesen kezd verni, de nem tudja, miért. Azt gondolja, szívrohama van és halálfélelmet él át. Előfordul, hogy kiveri a verejték, remegni kezd, nehezen kap levegőt vagy fullad, szédül. Megjelenhet hányinger, hasmenés, zsibbadás, fejfájás, görcsök, hidegrázás, hőhullám. Úgy érezheti, elszakadt saját testétől, esetleg elveszti az ellenőrzést a dolgok felett vagy "megőrül". Mindezen tünetek nagyon ritkán törnek ki egyszerre, de pánikroham diagnózisa valószínű, ha közülük négy egyidejűleg fennáll. 

Az első pánikroham elszenvedői a testi tünetek miatt gyakran az orvosi ügyeletet hívják, ám a roham többnyire lecseng, mire az orvos megérkezik. A rosszullét után a betegek általában nagyon kimerültnek érzik magukat. 

A rohamok bármikor - nappal és éjszaka egyaránt - megjelenhetnek, hosszú percekig, esetleg egy óráig vagy még tovább tartanak. A tünetek általában a kitörés utáni 10.-30. perc között a legintenzívebbek. 

Akik még nem tapasztaltak ilyen jellegű rosszullétet, gyakran gondolják, hogy "csak" idegességről, szorongásról van szó. A pánikrohamok azonban sokkal kínzóbbak. Akik átestek rajta, élményeiket annyira erősnek és ijesztőnek élik át, hogy akkor tényleg úgy hiszik, meg fognak halni vagy elvesztik az eszüket. Ezeknek a veszélye igazából nem áll fent, esélyük mégis tökéletesen valódinak tűnik az átélő számára. 

Pánikbetegség

Nem minden pánikroham nyomában fejlődik pánikbetegség: sokan egyetlen ilyen rosszulléten esnek át életükben és, szerencsére, soha többet nem találkoznak vele. A hivatalos meghatározás szerint pánikbetegségről akkor beszélünk, ha valaki ismétlődően él át pánikrohamokat, melyek hirtelen törnek ki, és nyilvánvaló okkal nem magyarázhatók, azaz a beteg nincs valódi fenyegetettségben vagy veszélyben. 

A visszatérő pánikrohamok elszenvedői gyorsan felismerik, hogy nem tudják megjósolni, mikor tör rájuk a következő rosszullét. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a rohamok megismétlődésétől való félelem táplálni kezdi a háttérben meghúzódó szorongást: a legapróbb tünetek észlelése is félelmet kelt az emberben, ilyenkor fokozódik a pánik, amely során egyre erősödnek a tünetek, a pánikrohamhoz vezető ördögi kört létrehozva. 

Szövődmények

Kezelés nélkül a pánikbetegség súlyos szövődmények kialakulásának veszélyét hordozza. Az élet egyre korlátozottabbá, beszűkültebbé válik: a betegség a munka rovására mehet (az utazásra, illetve az otthon elhagyására való képtelenség kialakulása miatt), és megsínylik a kapcsolatok is, mivel a pánikrohamoktól való rettegés eluralkodik a szenvedőn és mindazokon, akik közel állnak hozzá. 

A pánikbetegség következő állomása, amikor a bizonytalanság miatt az ember félni kezd minden olyan helytől vagy helyzettől, ahol úgy érzi, nem tud elmenekülni, vagy nem kap segítséget, ha rosszul lesz. 

Az ilyen elkerülő viselkedés sajátos fóbiák (pl. ha vezetés közben jelentkezett pánikroham, akkor a vezetéstől való félelem), sőt agorafóbia kialakulásának veszélyét rejti magában. Az agorafóbia nagyon nehéz élethelyzetet teremt: a beteg a szélsőséges szorongás és félelem miatt képtelen lesz kimozdulni az ismert és biztonságos környezetből, úgy hiszi, csak akkor kerülheti el a rosszullétet kiváltó helyzeteket, ha otthon marad. Az agorafóbiával küszködő ember így teljesen kiszolgáltatottá válhat, hiszen a legapróbb elintézendőhöz is hozzátartozó segítségét kell kérnie. 

A pánikbetegek mintegy harmadánál jelentkezik agorafóbia, ami ugyanakkor nem csak pánikbetegségből fejlődhet ki: néhány agorafóbiásnak nincsenek pánikrohamai, és nem is emlékszik arra, hogy valaha lettek volna. 

Kezelés nélkül a pánikbetegség nyomán depresszió alakulhat ki. A depresszióval társuló pánikbetegség súlyos állapot, sokszor nem is könnyű kideríteni, melyik volt először. Azoknál a betegeknél, akik nem kapnak időben segítséget, előfordul, hogy alkohollal vagy más tudatmódosító szerekkel próbálják a tüneteket és a gyötrő szorongást csillapítani. 

Zavart szenvedhet az alvás is. Pánikrohamra ébredni éjjel annyira ijesztő élmény, hogy az ember félni kezdhet az elalvástól. Ez csak tovább rontja a helyzetet, mert újabb problémához, állandó kimerültséghez vezet. A pánikkal összefüggő krónikus szorongás miatt azoknál is felléphetnek alvásproblémák, akik nem tapasztaltak éjszakai pánikrohamot. 

A pánik háttere

A pánikbetegség komoly zavar, mely a statisztikák szerint az emberek 2-4%-át érinti. Megjelenése nőknél kétszer olyan valószínű, mint férfiaknál. Általában fiatal korban kezdődik, és az első roham pontos kiváltó oka többnyire nem meghatározható, ugyanakkor, úgy tűnik, közvetetten kapcsolatban állhat változásokat hozó, esetlegesen stresszel járó életeseményekkel, mint veszteség és gyász, házasságkötés, az iskolák befejezése, az első gyermek megszületése, stb. 

Egyre többet foglalkoznak a szorongásos megbetegedések agyi-biokémiai tényezőivel is, de ezeket illetően nagyon sok a vita és az ellentmondás. Kísérletek eredményei arra engednek következtetni, hogy a pánikreakciók egy norepinefrin nevű agyi információszállító anyag aktivitásával, illetve az agy egyik területe, a locus coeruleus, norepinefrin-aktivitásának változásával hozhatók összefüggésbe. Egyelőre azonban nem tisztázott, hogy a megfigyelt elváltozások a rohamok tükrözői, vagy kiváltói-e. 

A kutatások azt valószínűsítik, hogy testi és pszichés tényezők egyaránt, egymással kölcsönhatásban játszanak szerepet a pánik kialakulásában, és van némi bizonyíték genetikai hajlamra is, ami azt jelenti, hogy ha a családban előfordult pánikbetegség, akkor megjelenésének nagyobb a kockázata, különösen az ember életének egy stresszel teli szakaszában. 

Újabban felmerült, hogy a pánikra hajlamos emberek fiziológiai és pszichés stressz-tűrő képessége alacsonyabb az átlagosnál, és a rosszullétek esetében afféle 'téves riasztásról' van szó: a természetes szorongáscsökkentő mechanizmusok helyett a vészhelyzetben adott testi reakció jelenik meg nagyon csekély ingerre, vagy akár inger hiányában is. 

Kognitív magyarázat szerint a pánikbetegség kialakulásában a fizikai érzetek csak az első állomást jelentik, pánikrohamok akkor lépnek fel, ha az alapul szolgáló élettani jelenségeket félreértelmezi az ember. Akik a testi tüneteket katasztrófa jeleként észlelik, rögtön a legrosszabbtól tartanak, elvesztik a helyzet reális felmérésének képességét, és pánikrohamban törhetnek ki. Egyes feltételezések szerint az ilyen félreértelmezés alapvető oka a megküzdési képességek elégtelensége. 

A betegek élettörténetét tekintő vizsgálatok a megfelelő társas támasz hiányában, kiszámíthatatlan, következetlen családban eltöltött gyerekkorban, a szülőknek a gyermek testi tüneteire adott eltúlzott reagálásában látják a pánik pszichológiai megalapozóit. 

Kényszeres zavar 

A mindennapi gondolkodásban gyakoriak, és sok esetben hasznosak is az aggodalmak, kételyek, babonás hiedelmek. Ám amikor túlzottá válnak, azaz az ember naponta órákat tölt ilyen gondolatokkal vagy értelmetlen cselekedetekkel (például fel és alá autózik az utcájában, hogy ellenőrizze, nem történt-e baleset), akkor a kényszerbetegség (obsessive-compulsive disorder, OCD) diagnózisa valószínű. 

Az OCD-ben az agy leragad egy bizonyos gondolatnál vagy késztetésnél, és nem tud rajta túllépni. A kényszerbetegek egyfajta mentális 'csuklásként' írják le a tüneteket. Az OCD orvosi értelemben vett betegség, mely az információfeldolgozás zavarait eredményezi. Nem a beteg hibája vagy gyenge, instabil személyiség tükröződése. 

A kényszerbetegség olyan szorongásos zavar, melyre visszatérő és nemkívánatos kényszergondolatok (obszessziók) és a kényszergondolatok okozta feszültség, szorongás enyhítését célzó, ésszerűtlennek tűnő kényszeres cselekedetek (kompulziók) jellemzők. A kényszergondolatok sokfélék lehetnek: például a kontrollvesztéstől való félelemmel összefüggők, vallásos témák, a tisztasággal kapcsolatos gondolatok. A kompulziók pedig olyan viselkedésformák (például gyakori ellenőrzés, tisztogatás, stb.), melyek segítik e kényszergondolatok miatti szorongás csökkentését. A legtöbb kényszerbeteg egyaránt szenved kényszergondolatoktól és kényszercselekedetektől, melyek értelmetlenek, ismétlődnek, általában elkeserítők, sőt, néha ártalmasak, ugyanakkor nagyon nehéz úrrá lenni rajtuk. A beteg tisztában van tünetei haszontalan és önromboló jellegével, megpróbál ellenállni a kompulzióknak, de minden ilyen kísérlet csak a szorongást fokozza. Szélsőséges esetben a szenvedő teljesen rabjává válik kényszereinek. 

Bár az OCD legalább olyan gyakori zavar, mint például a pánikbetegség vagy a skizofrénia (a lakosság úgy 2-3%-a szenved tőle), kevésbé van szem előtt, a betegek ugyanis gyakran különösen szégyellni valónak tartják és titkolják a tüneteket, nem merek orvoshoz fordulni, sokan pedig nem is tudnak róla, hogy ilyen zavar létezik és kezelhető. Ebből pedig következik, hogy sokszor a szakembereknek sincs megfelelő képük a betegség természetéről és gyakoriságáról. A titkolózás ráadásul újabb szorongás-forrás, mely tovább fokozza a kényszereket, így ezekkel még több időt tölt az ember. 

Sokan azzal a téves elképzeléssel élnek, hogy valamiképpen saját maguknak okozták a kényszeres viselkedést és gondolatokat. Pedig ez távol áll az igazságtól: az OCD a többi pszichés zavarhoz hasonlóan több - összefonódó és bonyolult (genetikai, biológiai, környezeti) - tényező kölcsönhatása nyomán alakul ki. A tudósok egy dologban biztosak: szó sincs jellembeli hiányosságról vagy a személyiség gyengeségéről. Az OCD komoly pszichés zavar, melynek napjainkban egészen hatékony kezelési módszerei vannak. Kezelés nélkül viszont kedvezőtlenül befolyásolja az ember mindennapi tevékenységét, munkáját, családi és társas életét. 

A tünetek: kényszergondolatok és kényszercselekedetek

A kényszergondolatok (obeszessziók) a beteg gondolatfolyamában visszatérően megjelenő akaratlan gondolatok vagy késztetések. Gyakoriak az olyan képzetek, hogy megsérül az én, vagy egy szeretett személy, az ésszerűtlen aggódás, hogy az ember bepiszkolódik, vagy annak túlzott igénye, hogy a dolgokat hibátlanul, tökéletesen csináljuk. Az ember újra és újra tapasztalja a zavaró gondolatot, például 'a kezeim piszkosak - meg kell őket mosnom' vagy 'lehet, hogy nyitva hagytam a gázt' vagy 'meg fogom sebesíteni a gyerekemet'. Ezek a kínzó, tolakodó gondolatok komoly szorongáshoz vezetnek. A kényszergondolatok időnként erőszakos vagy szexuális természetűek, esetleg betegségekkel kapcsolatosak. 

A leggyakoribb kényszergondolatok a következő témákat érintik: 

 

  • Beszennyeződés (pl. baktériumok, betegségek, sugárzás, mérgezés, stb.) 
  • Önmaga vagy más megsebzése, bántása
  • Kontrolvesztés (azaz a "megőrüléstől" való félelem) 
  • Szexuális természetű szorongások (pl. családtagokkal, kiskorúakkal kapcsolatos szexuális tartalmú gondolatok) 
  • Túlzott vallási és erkölcsi kérdések (pl. istenkáromlás, "tisztátalan"/erkölcstelen gondolatok) 
  • Túlzott tökéletességre törekvés (azaz Kényszeres odafigyelés a legapróbb részletekre) 
  • Bebörtönzöttség (azaz félelem a letartóztatásról, bebörtönöztetéstől) 
  • Hipochondria (túlzott félelem a betegségektől/haláltól) 
  • Okkult/ördögi témák

 

A kényszergondolatokra adott válaszként a kényszerbetegek ismétlődő kényszercselekedetekhez (kompulziókhoz) folyamodnak. Ezek közül a leggyakoribb a tisztítás/tisztálkodás és az ellenőrzés (például, hogy ki van-e kapcsolva a gáztűzhely). További jellemző kompulzív viselkedésformák közé tartozik a számolgatás, az ismételgetés, a felvásárlás/felhalmozás és a tárgyak állandó rendezgetése, hogy azok pontosan egy sorban álljanak. Gyakoriak egyes kognitív problémák is, például bizonyos mondatok ismételgetése, listák készítése és ellenőrzése. Ezek a cselekedetek általában a beteg sérelmeinek enyhítését szolgálják. Egyes kényszerbetegek fegyelmezett, míg mások bonyolult és állandóan változó rituálékkal élnek. A rituálék gyakorlása enyhíti valamelyest a szorongást, de ez a megkönnyebbülés csak átmeneti. 

A gyakori kényszercselekedetek: 

 

  • Tisztítás, tisztálkodás
  • Töprengés (kényszeres gondolkodás) 
  • Ételek/italok elkerülése
  • Ismételgetés/ellenőrzés
  • Szavak/beszéd/társalgások ismétlése
  • Közlés/vallomástétel kényszere
  • Érintés
  • Számolgatás
  • Megerősítés keresése
  • Rendrakás/rendezkedés/szimmetria-igény
  • Értelmetlen vásárlás, felhalmozás
  • Imádkozás
  • Hajtépés

 

A kényszeresség magyarázatai

A kényszeres cselekedeteket és gondolatokat egykor démoni megszállottságnak tartották és az első "terápiás" kísérlet az ördögűzés volt. A XX. században aztán jó néhány humánusabb, a különböző pszichológiai iskolák alapvetéseivel összhangban álló elmélet született a betegség magyarázatára. Noha ezek az elképzelések még mindig tartják magukat, és belőlük gyökereznek a sikeres pszichoterápiás módszerek, mára az agykutatás legújabb eredményeinek és a genetikai vizsgálatoknak megfelelően egyre többet tudunk e zavar biológiai hátteréről is. Azt tartják, hogy más pszichés zavarokhoz hasonlóan a kényszerbetegséget sem lehet egyetlen okra visszavezetni: genetikai sérülékenységgel, az agy kémiájának változásaival és pszichés/környezeti tényezőkkel egyaránt számolni kell. 

Pszichológiai magyarázatok

A klasszikus pszichoanalitikus magyarázat szerint a kényszeresség a fejlődés egy korai szakaszának, az ú. n. anális fázisnak a kontroll kérdésével összefüggő tudattalan történéseit tükrözi. E megközelítésben a kényszeres cselekedetek és gondolatok a szülőkkel, elsősorban az anyával kapcsolatos ellenséges késztetések ellenőrzésére, megfékezésére szolgáló mechanizmusok. 

Ma a szakemberek azt tartják, hogy bár a pszichoanalitikus elmélet nagymértékben hozzájárult a betegség megértéséhez, a gyakorlatban a pszichoanalitikus terápia nem bizonyult hatékonynak. 

A tanuláselmélet elsősorban a kényszeres viselkedéssel foglalkozott. Magyarázata szerint az embereknél először véletlenszerűen jelennek meg a későbbi kényszeres viselkedés elemei. Ha szorongáskeltő helyzetben például valaki megmossa a kezét, mondd vagy megérint valamit, a szorongás elmúltával ez a véletlenszerűen végzett tevékenység összekapcsolódik a helyzet kedvező kimenetelével. Ismétlődő egybeesések esetén azt kezdi hinni, hogy a szorongató helyzetből ez húzta ki őt, és hamarosan a szóban forgó tevékenység válik a szorongáscsökkentés fő eszközévé. Bár a tanuláselméleti megközelítés nem képes a kényszerbetegséget átfogóan magyarázni (például nem ad választ arra, hogy miért válnak kényszeressé egyesek, mások pedig miért nem), a belőle kinőtt terápiás eljárás különösen eredményesnek bizonyult. 

A kényszeresség kognitív megközelítése azt hangsúlyozza, hogy minden embernél előfordulnak a gondolatfolyamba akaratlanul betörő nem kívánatos, nyomakodó gondolatok (például hogy kárt tehet valakiben). A kényszeres zavart nem e késztetések és képzetek léte jelenti, hanem ezeknek a hibás értelmezése: az egyén felelősnek érzi magát és úgy hiszi cselekedete vagy valamilyen cselekedet elmulasztása valóban kárt okoz majd. A felelősség ilyetén értelmezése szorongásforrás, és közömbösítő viselkedéseket motivál: a kényszerbeteg viselkedésével megpróbálja helyrehozni, semlegesíteni elfogadhatatlan gondolatait és ehhez különböző technikákat alkalmaz, például 'helyes' gondolatokkal foglalkozik, minden lehetséges veszélyforrást ellenőriz, állandóan mossa a kezét, stb. Az ilyen stratégia átmeneti enyhülést hozhat, így megerősítést nyer, és mivel a szorongás csökkentésében 'sikeresnek' bizonyul, előbb-utóbb annyira gyakorivá válhat, hogy kényszergondolatként vagy kényszercselekedetként rögzül. 

Biológiai megközelítés

Ma már nem csak a betegség pszichológiai tényezőket veszik számba: mint más pszichés problémák esetében, a kényszerbetegség biológiai okaival is egyre többet foglalkoznak a kutatók. 

A kutatások szerint az agy elülső része (orbitofrontális kéreg) és a mélyebben fekvő agyi struktúrák közti kommunikáció problémái játszanak szerepet a kényszerbetegség létrejöttében. Ezek az agyi képletek a szerotonin nevű kémiai információhordozó anyagot (neurotranszmittert) használják, és a tudósok feltételezik, hogy az alacsony szerotonin szint is fontos tényezője a kényszerbetegségnek. Igazolja ezt az a tény is, hogy a szelektív szerotonin visszavételt gátló antidepresszív gyógyszerek (SSRI), melyek növelik az agyi szerotonin koncentrációját, hatékonyak az OCD kezelésében. 

Valamennyi pszichiátriai zavar közül a kényszerbetegség köthető leginkább egyetlen neurotranszmitter rendszerhez, és ez annak az ígéretét hordozza, hogy előbb-utóbb rájönnek, milyen speciális agyi folyamatok okozzák a kényszerbetegséget, ez pedig hatékonyabb kezelési megoldásokat hozhat. 

Öröklődés

A kényszerbetegségért felelős gént még nem találtak, de egyes modern genetikai kutatások arra engednek következtetni, hogy az öröklődés is szerepet játszhat kifejlődésében, azaz ha a szülő kényszerbeteg, akkor növekszik az esélye annak, hogy a gyereknél is e zavartól fog szenvedni. Úgy tűnik, a családok a 'kényszeres jelleget' hordozzák, nem a sajátos tüneteket, azaz lehetséges, hogy az anya tünete a kényszeres tisztogatás, gyereke viszont ellenőrzési rituálékkal él. 

A kényszerbetegség lefolyása, következményei

A kényszerbetegség kisgyerekkortól felnőttkorig bármelyik életszakaszban megjelenhet, de jellemzően serdülő- vagy fiatal felnőttkorban kezdődik. Ugyanakkor az OCD-vel küszködő felnőttek (főleg a férfiak) úgy harmada arról számol be, hogy tünetei gyerekkorban kezdődtek, a betegséget viszont sajnos sokaknál nem ismerik időben fel. 

A kényszerbetegség aluldiagnosztizálásának több oka van. Egyrészt a betegek gyakran titkolják tüneteiket, vagy nem is tudják, hogy ezek betegséget jelentenek. Másrészt az ellátó rendszerben dolgozók sem ismerik eléggé a tüneteket, vagy nem értenek a megfelelő kezelési módszerekhez. Sokan egyszerűen hozzá sem jutnak a kezeléshez. 

Szomorú, hogy így van, hiszen ha időben felismerik a betegséget és az ember célzott terápiában részesül (beleértve a megfelelő gyógyszereket), akkor sokkal könnyebb a kényszerbetegség okozta szenvedés csillapítása és megszűntetése, és csökken a szövődmények (például a depresszió), illetve a kapcsolati és munkahelyi problémák kialakulásának kockázata. Kezelés nélkül viszont a betegség krónikus lefolyású, noha a tünetek súlyossága ingadozik. Az életkor előrehaladtával változatosan alakul a betegség: egyes esetekben a tünetek enyhülnek, sőt megszűnnek, másoknál egyre súlyosbodnak, és akár kórházi kezelés is szükségessé válhat. Fáradtság, stressz hatására a tüntetek felerősödhetnek és gyakoribbá válhatnak. 

Epidemiológiai felmérések nyomán úgy tudjuk, hogy a lakosság 2-3%-a szenved kényszerbetegségtől, ez Magyarországon 2-300 000 embert jelent. 

Vásárlási szenvedély, kényszeres vásárlás 

Bizonyára mindnyájan ismerünk olyanokat, akik, ha rájuk tör a vásárlási vágy, mindent megvesznek, ami az útjukba kerül, egészen addig, amíg minden pénzüket el nem költik. Sőt, ha hitelkártya tulajdonosok, akár komoly adósságba is verik magukat. Ők minden bizonnyal vásárlás-függők, szenvedélyükké vált a pénzköltés. Ha rossz passzban vannak, erre van szükségük ahhoz, hogy egy kicsit jobban érezzék magukat. A roham elmúltával azonban rendszerint csak még levertebbek lesznek. 

A vásárlási kényszer is az olyan impulzus-kontrol betegségek közé tartozik, mint amilyen például az alkoholizmus, a drog vagy a szerencsejáték szenvedély. 

Egy-egy vásárlási roham átmeneti megkönnyebbülést nyújt a depressziós, szorongó vagy magányos embernek, de olyanok is vannak, akik a haragjukat igyekeznek így enyhíteni. 

Tény azonban, hogy a csecsebecsék megszerzése sohasem pótolhatja a szeretetet, nem állítja helyre a sérült önbecsülést és nem oldja a stresszes életmód okozta feszültséget. Sőt, hosszú távon még súlyosbíthatja is ezeket a problémákat azáltal, hogy a beteg anyagi helyzete és saját önkontolljába vetett hite megrendül. 

Hogyan ismerhetem fel, ha kényszeres vásárló vagyok?

A kényszeres vásárlókra rohamok törnek rá, különösen, ha rosszkedvűnek vagy magányosnak érzik magukat. Ilyenkor szinte ámokfutást rendeznek egy-egy bevásárlóközpontban és a legkülönbözőbb, teljességgel felesleges és gyakran hasznavehetetlen árucikkel térnek haza. A nők körében gyakoribb ez a fajta függőség - ők a leggyakrabban ruhákat, kozmetikumokat vesznek, - de számos technikai kütyüt árusító üzlet is bizton alapozhatja sikerét a férfiak kényszeres vásárlási kedvére. 

A karácsonyi bevásárlás időszaka még az egyébként egészséges emberekből is kiválthat átmeneti mániás-jellegű pénzköltést. Vannak olyanok is, akik csak bizonyos típusú árucikkek kapcsán veszítik el önuralmukat, pl. nem tudnak ellenállni a szép cipőknek, parfümöknek vagy mutatós lakásfelszerelési cikkeknek. 

Az igazi kényszeres vásárló azonban egy-egy roham során mindent megvesz, ami az útjába kerül. Az ilyen nők szekrénye azután telis-tele van soha fel nem vett ruhákkal, cipőkkel és táskákkal, amelyeken még rajta van az árcédula. Amikor betérnek a bevásárló központba, még úgy tervezik, hogy csak egy-két szükséges dolgot szereznek be, de mire kiszabadulnak onnan, már alig bírják el a súlyos papírzacskókat. 

Sok kényszeres vásárló szabályos emlékezetkiesésről számol be: nem emlékszik rá vissza, hogy mit mikor és hol szerzett be. Ha a környezet kezd gyanakvóvá válni és szóvá teszi a költekezéseket, az is előfordul, hogy eldugják a frissen vett kincseket. 

A legtöbb kényszeres vásárlónak nincs betegségbelátása, még akkor sem, amikor az anyagi felelőtlenség miatt már a baráti és szerelmi kapcsolatai is megromlanak, és a sok visszafizetetlen hitel miatt sorozatosan csönget be a végrehajtó. Az is előfordul, hogy valaki inkább másodállást vagy bármilyen plusz munkát vállal, csak hogy a problémával ne kelljen szembenéznie. 

Gyógyítható-e a vásárlási szenvedély?

A kényszeres vásárlónak - más szenvedélybetegekhez és impulzuskontroll-zavarban szenvedőkhöz hasonlóan - tanácsos szakszerű, pszichológiai vagy pszichiátriai segítséget keresnie, valamint az önsegítő csoportok is ugyanolyan jó hatásfokkal működhetnek az ő esetükben is, mint az alkoholista vagy drogos összejövetelek. 

Néhány tanács a rohamok kivédésére

 

  • Mindig készpénzzel fizess! 
  • Készíts bevásárlólistát és csak azt vedd meg, ami rajta van. 
  • Csak egy hitelkártyád legyen, és az is csak vész esetére! 
  • Kerüld el az árleszállításokat és kiárusításokat! Ha mégis betérsz egy ilyen helyre, előre tisztázd, mennyi pénzt szánsz a kalandra. 
  • Csak záróra után vagy pénztárca nélkül indulj el kirakatokat nézni! 
  • A katalógusáruházak prospektusait is azonnal dobd ki és sohase nézd a TV Shop adásait! 
  • Ha egy utazás során ajándékokat vásárolsz, egy idő után csomagold be azokét, akikét már megvetted és ne érezd úgy, hogy még ki kell egészítened valamivel. A legtöbb ember sokkal több felesleges dolgot vásárol, ha nem a megszokott környezetében van. 
  • Ha érzed, hogy közeledik a fékevesztett vásárlási roham, azonnal hagyd el a bevásárló központot vagy az üzleti negyedet!